Hónapokig kígyózó sorok a Váci utcában, sátorban alvás és pofoncsata Budaörsön. A „hisztériamarketing” a gyakorlatban.
A magyar ember szeret vásárolni. Így volt ez már a rendszerváltás előtt is, noha akkoriban a mai „plázázás” még ismeretlen fogalomnak számított. Valójában az előző korszakban jobbára azt vettük meg a boltokban, amit egyáltalán kapni lehetett, és a vadászat sem az akciók, inkább a fellelhető készletek után folyt. Mai szemmel szinte már elképzelhetetlen, hogy akkoriban nem az volt a kérdés, milyen kávéfőzőt vásárol valaki, hanem kap-e valamilyen kávéfőzőt. Ráadásul a „milyen márkájú” felvetésnek sem volt túl sok értelme, hiszen A KÁVÉFŐZŐT gyártotta a Fém Tömegcikk ipari szövetkezettől a Tűzoltókészülékgyárig mindenki, akinek éppen volt rá kapacitása. A fiatalabb olvasók ezek alapján próbálják meg elképzelni, mekkora hír lehetett az Adidas bolt megnyitása Magyarországon.
Ez a márka az előző rendszerben, és különösen a nyolcvanas években a menőség fokmérője volt, és maga a nyugat ópiuma. A háromcsíkos pólókhoz, melegítőkhöz, cipőkhöz csak egy nyugati rokon, kamionos ismerős vagy dollárbolti kapcsolat révén lehetett hozzájutni, így az ilyen ruhadarabokat jobbára vallásos áhítat övezte. Ennek megfelelően elképesztő izgalom cirkulált a magyar emberek között a hírre, hogy tényleg ilyen bolt nyílik Budapesten. A hír az újságokban már egy évvel korábban felbukkant, és az újságírók – a biztos olvasottság reményében – szinte hetente jelentkeztek valamilyen újabb információmorzsával.
Távolban a vágyott “háromcsíkos” pólók…
Hónapokig ez a kép fogadta a Váci utcába látogatókat.
Azután elérkezett végre 1987. február 17-e, reggel tíz óra, amikor az ígéret földjének 300 négyzetmétere megnyílt a vásárlók előtt. Igaz legtöbbjüknek – a hideg ellenére – ez nap inkább hajnali 4 körül vette a kezdetét. A nyitásra a sor már a Felszabadulás (mai Ferenciek) térig ért. A roham még a gyakorlott magyar kereskedőket is meglepte, hiszen az első napon 400-an vásároltak a boltban, 1 millió forint értékben (a havi átlagkereset abban az évben 6900 forint körül alakult). Már aznap be kellett vezetni, hogy egyszerre csak tízen mehetnek be a boltba, mert a nyitás után kezdett káoszba fulladni a dolog. Ezt az intézkedést egyébként még közel három héttel(!) a nyitás után, március első felében is fenn kellett tartani. Ekkor még mindig 1 órás sorbanállás volt a jellemző a bolt előtt…
A magyar ember szeret enni. Különösen akkor, ha a vasfüggöny mögé megérkezik Amerika esszenciája, a McDonald’s! „Az a tapasztalatunk, hogy Magyarországon mások a fogyasztási szokások, mint másutt. Nálunk a fasírtos zsömle többet ér, mint a marhahúsból készült, s a magyar gyomornak szokatlan ízesítésű hamburger”. – Ezt Sebestyén Miklós, a Belkereskedelmi Minisztérium vendéglátó főosztályának helyettes vezetője nyilatkozta 1983-ban arra a kérdésre, hogy nálunk miért nincs még McDonald’s. Ő ekkor talán még nem is tudta, hogy 3 évvel később, 1986. novemberében megtörik a jég, és a Bábolnai Húsfeldolgozó Kombinát leszerződik az amerikai gyorsétteremlánccal. Elég beszédes, hogy a hazai – szovjetbarát – sajtó csupán egy parányi, MTI által kiadott hírrel számolt be a kapitalizmus eme fellegvárának megnyitásáról, 1988. április 29-én.
Az akkor megjelent képeken többnyire nem is látszanak a bolt előtt kígyózó sorok, pedig itt talán még az Adidas boltnál is tovább fennmaradt a hisztéria. Ez az étteremnyitás talán már előre jelezte az akkori rezsim végnapjait, melyet legyőzött az egyperces kiszolgálás, a 43 Ft-os Big Mac, a 25- Ft-ért mért hamburger és a 19 Ft-os szalmakrumpli.
A magyar ember pedig csak igazán a rendszerváltás után szeretett meg vásárolni. Különösen, amikor az Electro World féláron ígérte a mikrót és a porszívót. Erre az esetre valószínűleg már a fiatalabbak is emlékeznek, hiszen szinte napra pontosan 19 éve, 2002 február 20-án nyílt meg a lánc első boltja Budaörsön. Noha ekkor már a Media Markt évek óta az országban volt (1997-ben érkeztek), mi magyarok csak ekkor ismerkedtünk meg az agresszív ármarketing, és az általa kiváltott, elsöprő hisztéria képeivel. Mert ami akkor délelőtt történt, arra nincsen jobb szó, mint a tömeghisztéria. Mintha feltámadt volna a Bécsből kanyargó, hűtőládákkal megrakott Trabant-karavánok szelleme a rendszerváltás előttről. Az olcsón mért technológia igézetében sokan már előző este az áruház előtt aludtak, és reggel hétre az összes környékbeli parkoló megtelt. Ekkorra már többezres tömeg várakozott a nyitásra, meglepő rendben. Ez azonban csak a vihar előtti csend volt.
Nagyjából hét óra körül, egy későn érkező, de annál sietősebb vásárlójelölt úgy döntött, hogy kicselezi a sort, és a nyitást már a bejáratnál várja majd be, akciója azonban nem aratott osztatlan sikert. Az addigi rend felbomlott és a helyszínen lévő tíz rendőrnek komolyabb, harminc fős erősítést kellett hívnia. Az M1-M7 közös szakaszán már 8 óra körül megállt a sor, így az autóval érkező leendő vásárlók már az autópályák leállósávjában hagyták gépkocsijaikat. Ekkor a boltnál már szinte lehetetlen volt fékentartani a 15 ezer feldühödött, kimerült embert. A tömegben ekkor és a (45 percet csúszó) nyitás után is több tucat pofon csattant el, és olyan is volt, akit kishíján agyonnyomott a tömeg. Nem csoda, hogy az akciós termékekből felhalmozott készlet már dél előtt elfogyott. Hiába jelentették be ekkora a konkurenciánál, hogy 99 forintért adják aznap a kávéfőzőket (ezt egyébként a sorban osztogatott szórólapon is hirdették), a tömegpszichózis erősebbnek bizonyult. Azon a délelőttön a fél ország újra ősemberré változott egy (az új lánc szempontjából) jól sikerült reklámkampány nyomán. Ki gondolta volna, hogy a hiánygazdaság eltűnése után 13 évvel ez még lehetséges lesz…