Egy újabb városi legendának jártunk utána. Emberi butaságot, kendácsolást és filmforgatáson robbanó edényt is találtunk.
Talán nincs is másik olyan konyhai eszköz, mely annyira megosztaná a háziasszonyokat (és harcedzett férjeiket), mint a kuktafazék. A Tó-retró FB oldalán nemrégiben feltettük a kérdést, hogy: „Ki az, akinek van otthon kuktája, de nem meri használni?” és a válaszok beigazolták a sejtéseinket. Sok háztartásban a polcon porosodik egy ilyen edény, ám a robbanástól tartva nem merik azt használni. Mi most fáradságot nem kímélve utánajártunk a tényeknek: vajon robban a kukta vagy ez is csak egy alaptalan szóbeszéd a 70-80-as évekből?
Mielőtt rátérnénk a nyomozás eredményeinek ismertetésére, előbb jöjjön egy gyors történelem lecke! Az első, háztartási használatra szánt, magasnyomású főzőedényt Denis Papin francia fizikus-feltaláló eszelte ki 1679-ben. Ő jött rá, hogy ha az edény lezárásával és egy jól beállított szeleppel 160 kPa nyomást hoz létre, akkor a víz magasabb, több mint 110 fokos hőmérsékleten forr fel. Ez pedig azt is jelenti, hogy az ételek gyorsabban főnek meg. Bár Papin a gyors meggazdagodást tűzte ki célul, az edénye meglehetősen lanyha érdeklődést váltott ki a francia és más országbeli háziasszonyokból. Valójában az első gyorsfőzőedény hatalmas buktát jelentett. Ám ekkor – pontosabban közel 300 évvel később – jött a magyar Alumíniumáru Gyár és (legalábbis a környező országokban) zajos sikerre vitte az „új típusú” edényt.
A történelmi jelentőségű nap valamikor 1957 szeptemberében jött el, amikor a gyár bemutatta a „Kukta” fantázia névre keresztelt fazekát (eleinte nem is egybe, hanem külön „Kukta fazéknak” írták a nevet, ami mára kuktafazékra vagy egyszerűen kuktára módosult). Ne szépítsük, az edény meglehetősen drága volt, hiszen 230 forintért árusították, amikor az átlagfizetés 1440 Ft volt. Ennek ellenére a következő évben, 1958-ban már 11 ezer edényt adtak el, ami 1962-re 400 ezer darabra nőtt. A korabeli reklámkampányok pedig a kukta előnyeire építettek:
- Naponta több órát takaríthatunk meg, mert a főzési idő a negyedére csökken.
- Főzésnél a fűtőanyag (villany, gáz stb.) kétharmad részét megtakaríthatjuk.
- Az ételek tápértéke változatlan marad, mert az edényben az ételeket nem éri levegő, és, így a felhasznált nyersanyagok tápértéke teljes mértékben érvényesül.
- Az ételek (friss főzelékek, gyümölcsök) megtartják eredeti üde színüket.
- A vitaminok és értékes ásványi sók károsodása csekély, gyakorlatilag az ételben maradnak.
Azonban a problémák már ekkor látszani kezdtek…
Mind több esetben érkeztek hírek a kuktafazék felrobbanásáról vagy leégetett kezekről, arcokról. 1978-ban például már minden tizedik, háztartási forrázásos balesetet kuktafazék okozott (igaz a további kilencért pl. az ágyban dohányzás, a túl meleg zuhanyzóvíz(!) és hasonlók feleltek). Ez a téma annyira bekerült a köztudatba, hogy Böszörményi Géza első, Madárkák c. játékfilmjének egyik jelenetben, a film egyik főszerepét játszó fiatal, tehetséges színésznő, Schütz Ila keze között fölrobban egy főzőkukta.
Az említett jelenet
Ez azonban nem állította meg a sikermenetet, hiszen a film bemutatásának az évében (1971) a praktikus edényekből a Szovjetunió 92 ezret vásárolt, amit egy év múlva újabb 200 ezer követett. Csehszlovákia 1971-ben 160 ezer magasnyomású főzőedényt vásárolt, de a külkereskedő Ferunion több afrikai országba és Hollandiába az egyik legnagyobb levesporgyártó cégnek is szállított nagyobb mennyiségű kuktát. De vajon mi volt a gond a kuktákkal?
Nos valójában két dolog képes a békés konyhai fazékból hidegháborús harceszközt gyártani: az emberi figyelmetlenség, a felelőtlenség és a szocialista ellátási lánc borzalmas állapota. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk kuktaügyben, előbb nézzük meg, hogy miért nem robban/forráz a kukta a csodák hibamentes világában! Ez két eszköznek, egy súlyszelepnek és egy olvadóbiztosítéknak köszönhető. Előbbi túlnyomás esetén jelez (ekkor kellene takarékra állítani a tűzhelyet az edény alatt). A másik pedig végszükségben a tönkremenetelével, kiolvadásával engedi el a formálódó katasztrófához vezető, felesleges hő és gőztöbblet kialakulását. Előbbi akkor okozott gondot, ha türelmetlenül villával, késsel emelgették (így azonnal forrázott a meleg leves), míg utóbbit általában kiszerelték. Itt következik az ellátási hálózat állapota!
A kuktafazékok gyártását ugyanis nem követte a pótalkatrész utánpótlás fejlődése, így olvadóbiztosíték vagy pótgumi (a fedél lezárásához és a kifújás megakadályozásához nélkülözhetetlen) gyakorlatilag beszerezhetetlen volt. Márpedig ezeknek az alkatrészeknek az élettartama, normál használat esetén (és szocialista gyártás esetén) kb. 3 hét volt! Az embernek pedig az első kifúvás/leolvadás után döntenie kellett: kendácsolva életben tartja az eszközt, kendácsolás nélkül hibásan használja azt, vagy felteszi a polcra és el is felejti, hogy ott van. Találjuk ki milyen arányban oszlottak meg a különböző választások!
Pedig a megfelelő használat, a balesetveszélyes cselekvések (szelepemelgetés, víz nélkül főzés, túltöltés és korai fedélnyitás) elkerülése esetén a kukta teljesen veszélytelen.
A megfelelő kezelés egy hetvenes években készült képsorozaton
Valójában a Madárkák című filmben is egy utólag fúrt lyukon keresztül bepréselt gázzal sikerült csak a forgatáson felrobbantani a kuktát…