Cikkünkben utána járunk, hogy valóban világhírűek voltak-e a Palma matracok, mi vitte őket sikerre, és végül mi okozta a bukásukat.
Fotó: Fortepan/ Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A Kádár-kori Balaton nyarai elképzelhetetlenek lettek volna a jellegzetes piros-kék matracok nélkül. A Palma név hallatán ma is szinte mindenkinek, aki az előző rendszerben már élt, ezek a vízi alkalmatosságok jutnak eszébe. Hogy itthon mennyire népszerűek voltak a Taurus gyártmányai, arra elegendő példa, hogy a magyar nyelvben ma is gumimatracként hivatkozunk a felfújható strandeszközökre, holott már régen nem gumiból készülnek. Több korosztály imádta, gyűlölte és használta ezeket a matracokat, és mindannyian tisztában voltak vele, hogy egy világhírű terméket tartanak a kezükben. De vajon tényleg így volt?
A Taurus Gumiipari Vállalat 1957-ben dobta piacra a Palma márkanév alatt az első gumimatracait. Az akkoriban még nem túl elterjedt strandcikk azonnal keresett termékké vált, és hamarosan megindultak a külföldi szállítások is. Bár a kommunista propagandától nem állt messze az ország eredményeinek erőteljes felnagyítása, a Palma matracok esetében korántsem nevezhető túlzásnak világhírről beszélni. A hetvenes évek közepére valóban a világ számos országában forgalmazták sikerrel a jellegzetes szagú és ízű (aki szájjal is fújt fel ilyen matracot, az bizonyíthatja) termékeket.
Bár a legnagyobb vevőnek mindig az NSZK számított, mennyiségben nem sokkal maradt el tőle az Egyesült Államok sem (Milyen kellemes látvány lehetett egy lágyan ringatózó piros-kék Palma Malibu partjainál).
Fotó: Fortepan/ Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Ez utóbbi azért is nagyon jelentős tény, mivel Amerika akkoriban 25 százalékos importvámmal sújtotta az Európából érkező termékeket és ennek ellenére 1976-ban 210 ezer darabot rendeltek a Taurus ottani partnerei. Emellett azonban összesen 50 országba kerültek jelentősebb mennyiségben Palma gumimatracok. Európán belül komoly piacnak számított Franciaország, Svájc, a Benelux-államok, Svédország, Olaszország, Jugoszlávia és Anglia, de komolyabb megrendelő volt Ausztrália is. A vevők között szerepelt Kolumbia és az afrikai földrész északi országai is, élükön Algériával.
A siker nagyságát jól példázza, hogy 1976-ban a Taurus 8,6 millió dollárt kasszírozott kizárólag a matracok eladásából, ami 1,2 millióval volt több az egy évvel korábbi eredménynél, ráadásul ennél lényegesen magasabb is lehetett volna az összeg, ha a magyar gyártó megfelelő mennyiséget képes előállítani. A megrendelések ugyanis 2 millió matracról szóltak, míg a gyár teljes kapacitásával is csupán 1,6 millió darabot tudott előállítani. Hogy mi volt a siker titka? Egyszerű: ezek a matracok – eleinte – kiváló minőségben készültek.
Ebben az időszakban a gyárhoz befutó reklamációk mennyisége az eladott darabszám alig fél százalékára rúgtak, holott a felfújható kempingcikkek piacán az általános érték 4-5 százalék volt. Ez a kiváló eredmény a szigorú ellenőrzésnek is köszönhető volt. Minden elkészült matrac egy felfújt állapotban zajló 12 órás légtartási teszten és egy átvilágításos szövetellenőrzésen ment keresztül, csomagolás előtt. Így lehetséges, hogy 1976-ban egy nemzetközi minőségvizsgáló bizottság minden paraméterben világszínvonalúnak találta a magyar matracokat, és a végső rangsorban olyan márkák elé helyezte, mint a Semperit vagy a Pirelli, míg a japán márkák 20-30 százalékkal kevesebb pontot kaptak a vizsgált jellemzőkben.
A zajos siker 1982-ben érte el a csúcspontját, amikor összesen 10 millió dollár értékben sikerült Palma matracokat exportálni, ám ekkor már megkezdődött a lassú rothadás, és ezt az eredmény már megközelíteni sem sikerült többé. Sajnálatos módon az addigi sikertermék is a szocialista valóság áldozatául esett. Míg a hetvenes évek közepén az eredeti technológia (szövettel leragasztott gumi) még a minőséget garantálta, addigra a 80-as évekre már elavulttá vált. Bár 1985-ben a konkurens csehszlovák, lengyel és kínai termékek csak 10-15 százalékkal voltak olcsóbbak, ez a különbség folyamatosan nőtt. A Palma egyre inkább a minőséget kereső, és azt megfizetni képes kisebbség kedvelt termékévé vált, míg az emberek legnagyobb része a könnyebben szállítható és tárolható, de cserébe egy-két idény után kidobásra kerülő dömpingárukra szavazott.
Mentségére szóljon a Taurusnak, hogy a problémát ők is időben felismerték, de tenni nem tudtak ellene. Bár látták, hogy a szövettel borított gumimatracokra mind kisebb az igény, egy komolyabb technológiai váltásra a vállalat képtelennek bizonyult. A nyolcvanas évek derekán Magyarországon szinte teljesen megszűnt a könnyűgép-gyártás, így a Gumiipari vállalathoz hasonló mamutok csak saját berkeiken belül, kézműves módszerekkel tudták úgy-ahogy fejleszteni a gépparkjukat. Bár egy ideig kísérleteztek néhány újítással (pántokkal felszerelt, fotellé összecsukható matrac, nagyobb megrendelésnél egyedi szín és mintázat), azonban ezek már nem tudták megváltani a világot.
Fotó: Fortepan/ Umann Kornél
Ráadásul a gyártáshoz használt és a teljes költség túlnyomó részét kitevő szövet ára is folyamatosan emelkedett, így árcsökkentésről szó sem eshetett. Ennek hatására pedig – többek között – az eladások nagyrészét kitevő NSZK piac 1986-ra már csak a korábbi mennyiség alig harmadára adott le megrendelést.
Ahogyan az ilyenkor történni szokott a gyengébb eredmények okozta bevételkiesés és a normák alulteljesítése okozta folyamatos stressz egyre inkább meglátszott a termékek minőségén is. A 80-as évek második felében a reklamációk száma rohamosan megugrott, és már a komoly hazai partnernek számító Kölcsönző Vállalat is egyre elégedetlenebb lett. Állításuk szerint a korábban 5-6 évig kifogástalan matracok erre az időszakra olyan silány minőségűek lettek, hogy már az első szezon végére (kb. három hónap után) menthetetlenül szétfoszlottak. A gyár persze meg próbálta kimagyarázni a helyzetet, a szövetgyárak hanyag munkájára és a trópusi kaucsukültetvényeken tomboló esős időre(!) kenve a problémákat, ez azonban a vevőket nem nagyon hatotta meg. A rendszerváltást megelőző időszakra a Palma matracok és a Taurus többi gyártmányának jó része visszavonhatatlanul elavulttá vált, a vállalat pedig csődközeli állapotba jutott.
Legyen az első!