10 érdekesség a golyóstoll magyar atyjáról

Feltalálta a golyósdezodort és az automata váltót, miatta alakult a BIC márka és Argentínában máig nemzeti hős. 

Argentínában, 1985. november 24-én vagyis éppen 35 éve halt meg az egyik legismertebb magyar feltaláló, Bíró László József, a golyóstoll feltalálója. Erre a neves dátumra gyűjtöttünk egybe néhány meglepő tényt e briliáns elméről.

  • Bíró eredetileg Schwiger László József néven látta meg a napvilágot a Terézvárosban, 1899. szeptember 29-én. Atyja a hódmezővásárhelyi Schwiger Mózes Mátyás, édesanyja a kaposvári Ulmann Janka volt. Nevét 1905. február 11-én magyarosították Bíróra.
  • Mivel Bíró László József újságíróként dolgozott, így 1930-ban az újságok nyomásához használatos festékkel kezdett kísérletezni. Megfigyelte ugyanis, hogy az hamarabb szárad, mint a töltőtollakban használatos, így nem hagy pacát írás közben a papíron. Ehhez a tintához azonban valamilyen adagoló szerkezet is szükséges volt (mivel magától nem tudott kifolyni a tartályból), így rájött, hogy egy apró golyó, mely felkeni mozgás közben, kiválóan megfelel a célra. 
  • A golyóstollra (töltőtoll néven) két szabadalmat is beadott Magyarországon. Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságon 1938. április 25-én a tollat, november 23-án pedig a tintát és tollat együtt védette le.
  • Bírónak 1938-ban, a golyóstoll tökéletesítése közben menekülnie kellett az országban éledő zsidóellenesség elől. A feltaláló Párizsba utazott családjával, ahol egy argentín férfi azt javasolta neki, költözzön az ő országába. Később kiderült, hogy a férfi Agustín Pedro Justo, azaz maga az argentín elnök volt.
  • A fentiek tükrében nem csoda, hogy a golyóstoll végleges szabadalmát már Argentínában kérte és kapta meg, 1943. június 10-én.
  • Mivel a brit királyi légierő, a Royal Air Force folyamatosan küzdött a nagy magasságokban használhatatlanná váló töltőtollakkal, így az angol kormány 1944-ben megvásárolta a toll szabadalmát. Ez tette lehetővé a toll elterjedését és azt, hogy angol nyelvterületen a mai napig Biro-pennek vagy Biro’s pennek nevezik a golyóstollat.
  • A történetnek van egy francia vonatkozása is! Franciaországban ugyanis néhány vállalkozó részvénytársaságot alapított a toll gyártására a megvásárolt licensz alapján. A társaságnak a Biro Crayon vagy röviden a BIC nevet adták, és a cég a mai napig ezen a néven működik.

Nem mellesleg ma is a legnagyobb szereplő a golyóstoll piacon.

  • A mai formájához hasonló automata sebességváltót szintén Bíró találta fel, 1930-ban. Bár a szerkezet működőképes volt, a tökéletesítésre már nem volt pénze a feltalálónak. Az Opel tulajdonosa a General Motors volt az egyetlen, aki érdeklődött a találmány iránt, és meg is hívták Bí,rót Berlinbe egy bemutatóra. Mivel ő a saját motorjába építette be a szerkezetet és így motorozott 1000 kilométert Németországig, a döntéshozók azonnal a megvásárlása mellett döntöttek. Később derült ki azonban, hogy ezzel csak a saját fejlesztésű automatájuk piacát akarták védeni, így Bíró váltója soha nem került gyártásba.
  • Nem volt nagyobb szerencséje a golyós dezodorral sem, melyet szintén ő talált fel az ötvenes évek elején. Ebben az esetben újra csak a pénzhiány szólt közbe, így az elv tökéletesítésére már nem maradt forrás. Csak csendben említjük meg, hogy a golyós dezodorok a mai napig is az általa feltalált elv alapján működnek.
  • Bíró Buenos Airesben, 1985-ben bekövetkezett haláláig összesen húsznál is több találmányt eszelt ki. Az argentínok annyira magukénak érezték sikereit, hogy születésnapja (szeptember 29.) a mai napig az „argentin feltalálók napja” az országban.