Saláta- és Paksfóbiával válaszoltunk az 1986-ban a Csernobilban történt atomkatasztrófára. Persze több napos késéssel.
A felrobbant reaktor
A napokban a Tó-retró csapata megnézte a Csernobil című filmsorozatot, amely egy valódi időutazás a szovjet kommunista időkbe. A bemutatott ruhák, lakberendezési tárgyak és autók a legszebb 80-as évekbeli emlékeinket idézik, bár az élvezetből sokat levon az, hogy mindenki folyamatosan elvtársozik a sorozatban és a mondanivaló erőteljesen átpolitizált. Pedig valószínű, hogy a peresztrojka hajnalán már senki sem hívta a szomszédját elvtársnak. Ennek nyomán persze mi is felelevenítettük a saját emlékeinket Csernobillal kapcsolatban. Jól emlékszem, hogy a szüleim és a nagyszüleim engem is figyelmeztettek arra, hogy a szabad földön termő salátát egyik gyerek se dézsmálja a kertből, mert szennyezett lehet. Megjegyzem a fóliasátor alatt cseperedő retekre és fejessalátára már senki nem nézett rossz szemmel a családból, hanem nyugodtan megettük. Egyébként a nagy ijedtség valószínűen annak a Népszabadságban megjelent cikknek volt köszönhető, amelyben dr. Sztanyik B. László az akkori Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet főigazgatója azt elemezte, hogy a sugárszennyeződés főként a nagylevelű zöldféléken, sóskán, salátán és parajon telepszik meg, így azt érdemes elkerülni. Illetve a tejivást sem ajánlotta, mivel a füvön megjelenő radioaktív szennyeződés bejuthat a tehenek szervezetébe, így a tejbe is. De ezen túl mindenkit megnyugtatott, hogy a Magyarországra érkező sugárzás mértéke elenyésző volt.
Ez a nyugodt hangnem egyébként jellemző volt a teljes hazai sajtókommunikációra. Sehol nem mutogattak sugárfertőzéses betegeket, nem elemezték a Szovjetunió felelősségét, hanem hűen leközölték a kiadott központi nyilatkozatokat. Mindemelett pedig kihasználták az alkalmat, hogy egy kis fizikára és atomtudományra okítsák a hétköznapi embereket. Tömve voltak a napilapok atomenergetikai fejtegetésekkel, amelyek a baleset körülményeit elemezték. Persze a végén mindig arra jutottak, hogy a magyar atomreaktorokban ilyesmi nem történhet meg. Sokak számára például csak Csernobil kapcsán, 1986-ban derült ki, hogy Magyarországon több atomreaktor is üzemel: a Paksi Atomerőműről mindenki tudott, viszont az Akadémia 1959-ben létrehozott csillebérci tanreaktora és a Műegyetem 1971-es minireaktora a magyarok jó részének újdonságnak számított. Pedig előbbi 1986-ban már évtizedek óta szolgálta a KGST országok közös atomkutatásait, míg utóbbi az atomenergiával foglalkozó mérnökök képzését segítette.
Ilyen lehetett a 4-es reaktor terem is…
De a megszólaltatott fizikusok egyöntetűen biztosítottak minden riportert, hogy robbanásról nálunk szó sem lehet. Hiszen Paks egy jóval modernebb, más technológiával működő üzem, ráadásul a magyarokat kiválóan kiképezték a Szovjetunió atomtanfolyamain. Az tény, hogy az oroszoknál valóban többféle technológiára épülő atomerőmű működött, és minden bizonnyal ők is tisztában voltak a csernobili változat gyengeségeivel, mivel azt a technikát soha nem vitték külföldre, még a KGST-országokba sem. Persze ez a baleset jelentős csapást mért a szovjet nukleáris fejlődésre hosszú távon: míg a 80-as évek elején még az atomipar Volkswagenjének nevezték a csernobili üzemet, addig 1986-ban már csak a hibákat elemezték és a felelősöket keresték. Utólag egyébként maga Gorbacsov is azt nyilatkozta, hogy a Szovjetunió felbomlásának fő oka nem az általa elindított modernizációs folyamat, hanem Csernobil volt.
Köztudott, hogy az április 26-án éjjel történt reaktorblokk-robbanást a szovjet vezetés először eltitkolta, csak miután Svédországban észlelték a szokatlanul nagy sugárzást, tettek hivatalos nyilatkozatot és később is igyekeztek a negatív utóhatásokat tompítani. Nálunk egyébként először a Magyar Rádió 28-án számolt be az eseményről – akkor még nyugati, konkrétan BBC-s forrásból és a Népszabadság másnapi lapszáma is részletes cikket közölt a témában. Ezt követően tucatszám jelentek meg a különböző elemzések, és folyamatosan tudósítottak a szovjet történésekről, kitelepítésekről, halálesetekről stb. A magyarok egyébként többféleképpen reagáltak a történésekre: volt, aki túlaggódta a dolgot és nem engedte ki még a gyerekét sem a játszótérre egész nyáron, más pedig nem tartott a sugárzástól. Például egyedül a magyar kamionsofőrök voltak hajlandóak azokban a hónapokban a Szovjetunióba vagy onnan szállítani, mivel a fő tranzitútvonal közvetlenül Kijev mellett haladt el, a szennyezett térségben. Állítólag egyébként a körükben később sok rákos megbetegedést diagnosztizáltak, de hogy ezek valóban Csernobilnak voltak-e köszönhetőek, az máig titok marad.
A katasztrófa áldozatainak számát azóta is találgatások övezik. Az orosz vezetés akkor 31 főt vallott be, közéjük tartoznak a közvetlen sugárterhelésnek kitett csernobili tűzoltók és dolgozók, akik a robbanás után rögtön a reaktor közelében tartózkodtak. A magyar újságok 45 főről írtak már 1986 őszén, a WHO pedig hivatalosan 4000 halálesetet hoz összefüggésbe a szerencsétlenséggel. A fentebb említett filmben több tízezer áldozatról beszéltek, akik az elmúlt 30 évben a magas sugárdózis okozta egészségügyi problémák miatt veszítették életüket. A szomorú esemény következményeit talán senki nem tudja pontosan megbecsülni.
Legyen az első!