Piros usankás gyedmaróz hozta az ajándékokat a gyerekeknek a vállalati fenyőünnepen, miközben a falusi családok titokban éjféli misére mentek.
Forrás: Nagy Gyula/Fortepan
Kisgyerekként sokszor nem értettem, hogy a Télapó és a Mikulás miért jön el ismét karácsonykor, hogy ajándékot hozzon és, hogy a szüleim viszont miért hivatkoznak a Jézuskára, mint ajándékosztóra, ha az iskolában mi a Télapót várjuk a feldíszített fenyő mellett. Az pedig már végképp ködös volt, hogy az ajándékozás miért szenteste történik, és miért nem karácsony másnapján. Akkor még nem is sejtettem, hogy ennek a nagy kavarodásnak az egykori pártvezetés volt az oka, aki szerette volna a legfontosabb keresztény ünnep, a karácsony hagyományait megváltoztatni. Így alakulhatott ki, hogy az iskolában, a munkahelyeken mindenhol fenyőünnepet tartottak egészen a rendszerváltásig, ahol a télapó ajándékozta meg a legjobb úttörőket és kisdobosokat, viszont családi körben mindenki a Jézuskát várta karácsonykor. Hát ilyen kettős volt ez az ünnep az elmúlt rendszerben, persze ennek ellenére mind a gyerekek, mind a felnőttek imádták. Különösen a 70-es évektől, amikor a Kádári gulyáskommunizmus megalapozta a bőséges karácsonyi vacsorák lehetőségét, és a sok-sok ajándékot a fa alá. Dúskált ilyenkor a magyar minden jóban: halászlé került az asztalra töltött káposztával, sült malaccal és bejglivel. Mindenki örülhetett az ajándékba kapott Hélia-D vagy Fabulon kozmetikumoknak, Trapper farmernak, Alföldi cipőknek, Tesla lemezjátékoknak. Már senki nem emlékezett azokra a kommunista időkre, amikor még ünnep sem volt a karácsony.
Forrás: Baráth Endre/Fortepan
1949-ben, Rákosiék ugyanis valódi kultúrharcot hirdettek a legjelentősebb szakrális ünnep, a karácsony ellen. Megbízták a párt kulturális bizottságát, hogy dolgozza ki azt a módszert, amivel majd az emberek elfelejtik a karácsonyt. Először próbálkoztak a szovjet mintákkal. Ennek jegyében december 21-e, Sztálin születésnapja vált legjelentősebb évvégi ünneppé, akit egyfajta megváltóként illett ünnepelni. Ráadásul karácsony másnapját munkanappá nyilvánították, mondván a fejlődő gazdaságnak nem jót tesz, ha decemberben, az évvégi hajrában ilyen sokáig otthon marad a munkásember. A munkahelyeken és az iskolákban pedig megjelent a fenyőünnep a maga kellékeivel. Az ajándékokat a gyerekeknek az orosz „Gyedmaróz, azaz magyarul Télapó hozta, akit énekkel és feldíszített, vörös csillagcsúcsot hordozó fenyőfával kellett fogadni. Igen rossz szemmel nézték, ha valaki bátorkodott elmenni az éjféli misére, sok helyen még magát a misézést is megtiltották. Sokak szerint szimbolikus jelentősége volt annak is, hogy karácsony napjához számtalan kommunista diktatórikus lépés fűződik. 1949. december 24-én hozták létre például a független ÁVH-t és két nappal később 26-án elfogták a magyar katolikus egyház vezetőjét, Mindszenty Józsefet is. A karácsony tradicionális keresztény hagyományai teljesen visszaszorultak a magánszférába, így maga az ünnep ténylegesen meghitt családi eseménnyé vált.
Forrás: Magyar Rendőr/Fortepan
Az 1956-os forradalom után a Kádár-rezsim egyik első – betartott – ígérete az volt, hogy a karácsonyt visszahelyezte a „zöld betűs” ünnepek sorába. Ezután már szemet hunytak, ha valaki a templomban kívánta tölteni a Szent este utolsó óráját, és nem jelentették azt sem, ha valamelyik gyereknek otthon a Jézuska hozta az ajándékot. Különösen vidéken a gyerekek már járhattak hittan órára is, szerepelhettek a Betlehemi játékokban, csak az iskolában kellett a Télapóra hivatkozni, mint ajándékosztóra. A 60-as, 70-es években egyre jobban éltek a családok, szinte már mindenki állított otthon karácsonyfát, amire szaloncukor, dió, alma és papírdíszek kerültek. A televízió terjedésével megjelentek a karácsonyi pártköszöntők és az ünnepi műsorok. A központi bizottság tagjai ekkor már nem Sztálinról, vagy Brezsnyevről, esetleg a szocialista gazdaság éves eredményeiről beszéltek karácsonykor, hanem egyszerűen a szeretet ünnepéről.
Legyen az első!