Cikksorozatunk második része az élelmiszerek kapcsán veti össze a nyugati- és hazai piacokat. Vajon mennyit késett az első dobozos tej, pet palack vagy éppen a Coca Cola a hazai boltokban?
Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás
Előzőcikkünkben néhány műszaki cikket hoztunk példaként annak érzékeltetésére, hogy a KGST piac létrejötte és más körülmények milyen hatást gyakoroltak a magyar fejlesztések tempójára. A mostani anyagban az étkezéssel kapcsolatos elmaradások kerülnek terítékre, itt azonban más tényezők játszották a főszerepet a lemaradásban. Bár a csomagolásfejlesztések esetében a technológiai hátrány káros hatása itt is tetten érhető, bizonyos dolgokban elsősorban a politikai környezet okozta azt, hogy sok termékféleséget évekig, néha évtizedekig csak kalóz videokazettákról – már, ha volt képmagnónk – ismerhettünk. De csapjunk is bele!
A magyar lapok több cikkben is beszámoltak arról, hogy Svédországban, 1952-ben megkezdte a gyártást az első Tetra Pak technológiát használó üzem, ennek ellenére a dobozos, tartós tej még hosszú évtizedekig elérhetetlen álom maradt Magyarországon. Bár a hivatalos indoklások szerint megfontolt döntés kérdése volt, hogy nálunk a zacskós tej terjedt el, valójában sem az alapanyaghoz, sem a dobozok legyártásához nem állt rendelkezésre megfelelő technológia. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Tetra Pak elnevezés valójában a piramis formájú (tetraéder) dobozról kapta a nevét, és az általunk is ismert téglaformájú (Tetra Brik) termékeket csak 1963-ban dobták piacra.
Mivel a vásárlói nyomás a hetvenes évek második felére komolyan felerősödött, így 1977-ben (röpke negyedszázados késéssel) a döntéshozók is komolyabban kezdtek foglalkozni a hűtés nélkül eltartható tej problémájával. Ekkor azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a szükséges beruházás nem állna arányban a várható nyereséggel, így a téma lekerült a napirendről. Maradt a zacskós változat, melynek ekkorra katasztrofális szintre süllyedt a minősége, és mindennapossá váltak az eresztő zacskók vagy éppen az egy-két nap alatt megromló tartalom.
Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás
A megváltás végül 1982-ben, a svéd gyár elindulásának a harmincadik évfordulójára érkezett el, és végre a magyarok is kezükben tarthatták a 42 napig eltartható tejet. Persze a csoda csak néhány hónapig tartott, ugyanis ennyi idő alatt fogyott el a dobozokhoz szükséges alapanyag, majd hol lehetett ilyen tejet kapni, hol nem. De legalább a tejipar is előrukkolt egy – vagyis két – kedvenc termékünkkel, a pálcás jégkrémmel. Az elsöprő újdonság 1974-ben ROLL, majd egy évvel később Leo néven is forgalomba került. Ezzel szinte pontosan 50 évet csúszott csupán az első ilyen termék 1923-as nyugati bemutatásához képest.
Szintén lassan őröltek a kerekek dobozos sör ügyben. Annak ellenére, hogy a hetvenes években a lakótelepi lakások szekrényeinek elmaradhatatlan díszítő eleme volt az üres sörösdobozokból álló trófeagyűjtemény, az első hazai gyártású készítményt csak 1987-ben dobta piacra a Kőbányai sörgyár. Addig a dobozos sör a fényűző luxus netovábbjának számított a magyar emberek túlnyomó részének a szemében. Pedig a technológia addigra már matuzsálemi korba lépett. Az első, a sör aromáját megőrző dobozt ugyanis 1933-ban fejlesztették ki Amerikában, és két évvel később már több, mint 30 cég dobott piacra ilyen csomagolású folyékony kenyeret. De ha már italok!
Előző cikkünk után többen is felhozták, hogy nem igazságos a magyar piacot az amerikaival összehasonlítani, így az USA szimbólumának számító Coca Cola esetében nem is az eredeti 1886-os indulást vesszük alapul (igaz akkor még a kokalevelet is tartalmazó italt gyógyszerként árulták). Az azonban már talán jobb közelítést ad, hogy a hozzánk legközelebb eső „boldogabb” országban, Ausztriában már 1929-ben megalapította cégét az amerikai márka, és pár évvel később már nagyüzemben gyártották a kólát. Innentől számítva még negyven év sem kellett, hogy a Coca áttörje a vasfüggönyt, és a ’67-es BNV-n történő bemutatás után egy évvel gyártásba kerüljön. Mivel a magyar üveg- és üdítőgyártás is bírta volna a korábbi kezdést, így valószínűleg ebben az esetben politikai döntés okozta a meglehetősen hosszú átfutási időt.
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a „legmagyarabb” szénsavas ital, a Traubi receptje is meglehetősen poros volt már, mire a Badacsonyi Állami Gazdaság licensz alapján gyártani kezdte ezt a szőlőlevet (ráadásul magyar alapanyagból). A gyárindulás ebben az esetben 1971-ben volt nálunk, míg az osztrák emberek 1954-ben kóstolhatták meg először a Lenz Mosser cég termékét.
Talán érdemes még két, mára szokványossá vált csomagolási módot górcső alá venni, hogy érzékeljük a fogyasztói piac fejlődését a vasfüggöny mögött. A tőlünk nyugatabbra fekvő vidékeken a második világháború után kezdetek ismerkedni a műanyag palackos ásványvizekkel, és 1973-ban már a második generációnak tekinthető pet palackokat is bemutatta a DuPont. Nálunk az első műanyag csomagolású vizeket 1985-ben kezdte gyártani a Kékkúti, ám ezekből csak a drágább – lásd külföldiek által látogatott – vendéglátóhelyekre került, míg a legnagyobb részüket exportálták. 1989-ben a Queen üdítő is elhagyta az üveget, de eleinte nem pet palackokat használt, hanem egy sokkal rosszabb minőségű műanyagot. A rendszerváltás után áttértek az 1973-as találmányra, de a flakonokat külföldről kellett beszerezniük, mert az akkori magyar gyártmányok igen silány minőségűek voltak. 1991-ben a Coca Cola is kénytelen volt panaszt emelni az ország akkor még egyetlen ilyen palackokat készítő osztrák-magyar cégénél, mert az általuk szállított kartondobozok és pet palackok annyira rossz és váltakozó minőségűek voltak, hogy az amerikai gépek állandóan leálltak a használatuk közben.
Legyen az első!