13 kilométeres műanyag csöveken ömlött volna a melegvíz a fonyódi mesterséges tóba, miután Táskán felmelegítette a primőr zöldségeket. Egy kis település hatalmas álmai.
Nagyjából így nézett volna ki a termálfürdő a fonyódi parton
Fotó: saját kreálmány a wikipedia képeiből
Az ötvenes évek végén próbafúrásokat végeztek a Balaton környékén és ezen belül Fonyód körzetében is. Olajat kerestek, és ugyan a fekete arany csak nem akart felszínre jönni, de találtak mást, ami majdnem olyan értékesnek bizonyult: termál vizet. Bár a helyiek jól ismerték és használták is a táskai forrás vizét, a fürdő építésének ötlete csak lassan érett be és fokozatosan, szinte medencéről medencére haladt. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, azután a korábbi két forrás mellett további kettőt is feltártak, így összesen 4 kútból dőlt a több, mint 78 fokos gyógyvíz, naponta 5000 köbméternyi mennyiségben. Ez már tetemes mennyiséget jelentett és bizony kezdeni kellett vele valamit.
A táskai (Csisztapuszta) forrásokat már korán felfedezték a helyiek
Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Abban az időszakban még nem szültetett meg a gyógyvizek országa koncepció, ugyanakkor már világossá vált, hogy a Balaton az ország legnagyobb devizatermelő fejőstehene lehet, így sorra épültek a luxusszállodák a magyar tenger körül. Érdekes módon a melegvíz Fonyódra vezetésének az ötlete nem is gazdasági szakemberek, hanem a hazai orvostársadalom berkeiből vetődött fel, 1970-ben. Ők folyamatosan hangoztatták, hogy a mozgásszervi betegségek igen sokba kerülnek az országnak (évi 4 millió(!) munkanap kiesésével számoltak), ezt pedig legkönnyebben balneoterápiával, vagyis gyógyfürdőkben lehetett gyógyítani. Az már csak a könnyebb megközelíthetőség (a vasút és a főút közelsége miatt) tehát praktikus okból szerepelt az ötletükben, hogy a Fonyódon épüljön fel a mesterséges tó.
A város- és az ország vezetése pedig azonnal kapott az alkalmon, hiszen a melegvizes fürdő a borús napokon és szezonon kívül kiválthatta volna a Balaton nyújtotta fürdőzést (ahogy már említettük mindenki Balaton lázban égett ekkoriban). Fonyód a hetvenes évek elején még – balatoni viszonylatban – álmos kis településnek számított egyetlen épülő étteremmel, egy kempinggel és 81 szállodai férőhellyel. Egy ilyen attrakció – a számítások szerint – 40 kilométeres partszakaszról vonzotta volna ide a fürdeni vágyókat a borúsabb napokon és a nyaralási időszakon kívül.
A tervek között az szerepelt, hogy a táskai források vizét egy 13 kilométeres műanyag csővezetéken keresztül vezetik a bélatelepi kemping melletti – akkor még – üres területre. Azért gondolkoztak műanyag csövekben, mert csak ezek tudtak volna ellenállni a gyógyvíz magas sótartalmának. Az elhasznált vizet a Balatonfenyves mellett húzódó övcsatornába vezették volna, ahol a természetes tisztulás folytán a Balatonba már gyakorlatilag esővízhez hasonló minőségben érkezett volna meg, érintetlenül hagyva az állat és növényvilágot. A tervezők még arra is gondoltak, hogy a közel 80 fokos vizet hogyan hűtsék a fürdéshez megfelelő 30-32 fokra. Ezt úgy oldották volna meg, hogy a kutak közelébe 15 ezer nm üvegházat és 30 ezer nm-nyi fóliasátrat telepítettek volna, primőr termesztési és egyéb kertészeti célokra, melyet a víz felesleges hője fűtött volna.
A városi tanács annyira komolyan gondolta a koncepciót, hogy nemzetközi tervpályázatot írt ki egy fedett gyógyfürdő-komplexum megépítésére és a beérkezett 28 pályaműből 8-at meg is vásároltak. Sőt már az építkezésekhez szükséges 30 millió forintért is el kezdtek lobbizni az országvezetésnél és a bankoknál. A Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat is kapott az alkalmon és – némileg óvatosan – egy 4-600 fős szálloda megépítésére vállalkozott volna. Azért kell óvatosnak nevezni ezt a vállalást, mert a tervek 1971-ben már 3 ezer férőhelyről szóltak, melyet 10 ezerig lehetett volna bővíteni a későbbiekben. Azonban már az első pénzszerzési kisérleteknél kiderült, hogy bizony erősen meg kell kurtítani a kiadásokat.
Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem sikerül ekkora összeget előteremteni, megvizsgálták, hogy hogyan lehetne lefaragni a költségekből. Két olcsóbb alternatíva kínálkozott: egy betonmedencékből álló strand és egy még sokkal költséghatékonyabb megoldás, egy mesterséges tó létrehozása. A tervezők ehhez a láptóhoz nem titkoltan a hévízi tavat vették például, mely hasonlóan tőzeges talajon terül el. Azonban „ha már lúd legyen kövér” alapon erőből nyomták volna le a nyugatabbra fekvő konkurenciát. A fonyódi tanács a kezelésében lévő 42 hektárnyi, bélatelepi területtel számolt, ahol a szükséges infrastruktúra kiépítésével együtt is maradt volna vagy kétszer-háromszor akkora hely, mint a 4,4 hektáros hévízi tó. A kezdeti hevület azonban lassan alábbhagyott. A tervek íróasztal fiókokba kerültek, és utoljára 1979-ben merültek fel újra, igaz már jóval kisebb hírverés mellett.
Fonyód maradt a balatoni fürdőzők fellegvára
Fotó: Fortepan/ Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Ekkorra azonban már nagyot változott a világ a vasfüggöny mögött. A nagy balatoni építkezések ideje lassan lejárt, és az erre szánt pénz is erősen fogytán volt. Ezeket forrásokat már inkább az első szállodaépítési láz idején felhúzott épületek renoválására fordították. Míg korábban egy-egy település nem ritkán 100 milliós költségvetés mellett építhetett tóparti hotelt, addig a nyolcvanas évek elejére már az említett 30 millió is elérhetetlenül magas összegnek tűnt. Valószínűleg – a kivitelezési nehézségek mellett – ez a legfőbb oka annak, hogy ma is a hévízi a kontinens legnagyobb melegvízű tava…
Legyen az első!