Egy 60-as évekbeli terv két Velencei-tónyi földet mozgatott volna 7 év alatt, hogy Tapolcának is saját strandja lehessen.
Bár a természet legyőzését célként megjelölő, gigantomán elképzelések ideje inkább az ötvenes évek elejére volt jellemző a keleti-blokkban (a szovjet Davidov-terv vagy a mi badacsonyi narancsligeteink), a hatvanas évek végére sem tűntek el teljesen. Legalábbis nálunk biztosan nem, hiszen 1969-ben röppent fel a közel két Velencei-tó méretű balatoni mesterséges öböl kiásásának ötlete. Az elképzelés – ha megvalósul – valóban a kontinens egyik legcsodásabb természeti képződményét hozta volna létre, ám – az akkoriban szokásos módon – nem nagyon törődött a realitásokkal.
Maga az ötlet a török megszállás idejének vízrajzából adódott, hiszen akkor a Balaton teljesen más formájú volt, mint ahogy ma ismerjük. Ahogyan mi is írtunk már róla, a hódító seregek érkezésének hírére a Sió völgyének elzárásával a tó vízszintjét jelentősen megemelték, és ez egészen a felszabadulásig így is maradt. Bár a műveletnek Tihany szigetté alakítása, és így védelmének biztosítása volt, a tó a Tapolcai-medencét is elöntötte, melyből így szigetként emelkedett ki a Szentgyörgy-hegy és Szigliget. Bár ez akkoriban nem volt cél, de a látvány valóban lenyűgöző lehetett a két „szigetheggyel”.
Valahogy így mutathatott volna az új öböl a szigethegyekkel
A hatvanas évek végén, a Balaton aranykorának csúcsán mindenki nyitott volt az új attrakciók létrehozásának terveire, így a Tapolcai-öböl visszaállítása komoly megfontolás tárgyát képezte. Ennek megfelelően ugyanis nem csak egy vonzó látványosság jött volna létre a sokkal kevésbé forgalmas nyugati-medencében, de közel 50 kilométer új partszakasz is keletkezett volna, 13 új stranddal Badacsonytördemic, Nemesgulács, Káptalantóti, Gyulakeszi, Díszel, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Nemesvita, Balatonederics, a szigeteken fekvő Szigliget, Hegymagas, Raposka és Kisapáti területén.
Persze a hatvanas évek végén a vízszint újbóli megemelése már kivitelezhetetlen lett volna, így inkább a leendő öblöt mélyítették volna ki. A geológusok szerint ehhez 40 millió köbméter(!) tőzeget és az alatta található köves-homokos altalajt kellett volna eltávolítani. Maga a tőzeg akkoriban átlagosan 2-4 méter mélyen fedte a Tapolcai-medencét, míg a legmélyebb helyen (a Szentgyörgy-hegy nyugati lábánál) 7 méterre nyúlt le. Mivel a terv szerint az öböl egészen Tapolcáig nyúlt volna be a szárazföldre, így összesen 8600 katasztrális hold terület került volna víz alá, ami közel két Velencei-tavat (annak felülete 4500 kh) jelent. A számítások szerint ennek a meglehetősen nagy földdarabnak a háromnegyedén kb. hat méternyi, míg 16 százalékán több, mint 15 méternyi talajt kellett volna kitermelni az eredmény eléréséhez. Ez összesen 340 millió köbmétert(!) jelentett volna, melyből a már említett 40 millió volt tőzeg.
Hogy ez mekkora mennyiség, azt jól szemlélteti, hogy a terv a magyar ipar akkori kitermelő képességét évi 50 millió köbméterre becsülte, így csak a földmunka 7 évig tartott volna. Ráadásul ez is csak akkor lehetett volna reális, ha az országban minden más gépi földmunkát leállítanak erre az időre, és a gépek is bírják a 7 évnyi maratont, hiba nélkül. Persze elképzelésként felmerült, hogy a tőzeget ne termeljék ki, hanem a helyszínen égessék el, ám a számok tükrében ez vajmi kevés segítséget jelentett volna.
Ahogyan a nagyvonalú terveknél (például a balatoni Dubai ötleténél), úgy ebben az esetben is a kitermelt anyagok, és az újonnan létrejött vízparti telkek értékesítéséből fedezték volna az átalakítás költségeit. A homok és a kavics építőanyag, a tőzeg esetleg talajjavító trágyaként kerülhetett volna a környék házaihoz. A telkek esetében pedig nem kell magyarázni az értéknövekedést miután egy korábban a tótól több száz méterre fekvő földdarab egycsapásra vízpartivá változott volna. Ráadásként a terv kiagyalói azzal is számoltak, hogy Tapolca és Keszthely városa, valamint Fonyód között kialakulna a másik nagy idegenforgalmi „háromszög” (Siófok—Füred—Balatonföldvár után), amely a Bécs—Balaton új útvonal mentén kapcsolódna be a nemzetközi idegenforgalomba. Persze mindez valóban csodás lett volna, ugyanakkor – bár gazdaságossági számítások nem készültek – a terv kivitelezése valószínűleg aránytalanul nagy terhet rótt volna anyagilag és az erőforrások tekintetében is az ország gazdaságára. De hát akkoriban szerettek nagyokat álmodni…