Szinte biztos, hogy ön is ivott doppingolt csapvizet bor helyett, ha a hetvenes években a Balatonnál járt.
Fotó: Fortepan/ Krasznay Gyula
1973-ban két volt iskolatárs találkozott a kiskörei vasútállomáson. Egyiküket, Sz. N. Józsefet éppen ekkor nevezték ki a HUNGAROVIN etyeki sűrítménygyárának vezetésére. A férfi, akivel találkozott, K. Sándor csengődi borász volt. A beszélgetés hamar túllépett a baráti emlékek felemlegetésén, és az ország egyik legnagyobb borhamisítási ügyévé nőtte ki magát, hiszen már ekkor megállapodtak 45 hektoliter „bordopping” sűrítmény, és 50 kilógramm citromsav adásvételéről. Ez azonban csak a jéghegy csúcsát jelentette.
A fentebb említett sűrítmény egy savas környezetben létrehozott cukoroldat volt, melyet az állami cégek üdítő, pezsgő és borgyártáskor alkalmazhattak, kis mennyiségben és szigorú ellenőrzés mellett. Ez az anyag jóval hatékonyabb és – kéz alól – sokkal olcsóbb volt, mint a gazdák által a bor feljavítására használt étkezési cukor, melyből 17 gramm egy Malligand-fokkal emeli a bor alkoholtartalmát. Márpedig minőségi bor bizony nem létezik megfelelő alkoholtartalom nélkül, mint ahogy a savak mennyisége is fontos, amit a citromsavval lehet beállítani. A két említett anyag „értő” kezekben pedig gyakorlatilag a szőlőt is feleslegessé teszi, hiszen akármilyen szőlőszármazék – seprő, levél(!), törköly – szárazon a sűrítménybe áztatva a hozzá nem értők számára tökéletes bormásolatot eredményez.
Persze abban az időszakban sem volt ismeretlen a borok felturbózása, ám a helyi boltokban szüretkor vásárolt cukorral senki sem bukott le. A sűrítmény érkezése azonban szinte a teljes alföldi borvidéken gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A gazdák ezentúl a korábbi bormennyiség két-háromszorosát kínálták fel a borkombinátoknak, holott a tőkék száma semmit sem növekedett. A kombinátok persze egy egyszerű laboratóriumi vizsgálattal lebuktathatták volna az alkimista gazdákat, ám nekik is tervet kellett teljesíteniük, és sok szomjas ember várt jó alföldi borokra külföldön és a Balaton partján is. Valójában, aki 1973 és 76 között ilyen bort ivott (különösen ezerjót), az szinte biztosan maga is megismerkedhetett a kézműves borászok alkotásaival. Legalább is a tételeket szemlélve ez nagyon valószínűnek tűnik.
Fotó: Fortepan/ Erdei Katalin
Etyekről ugyanis a három év alatt 1,5 millió forintnyi alapanyag tűnt el, míg az összes kár 6 millióra rúgott lévén, hogy kis túlzással csapvizet adtak el a kombinátoknak. Az alapanyagot más állami vállaltoktól „kikölcsönzött” teherautók hordták Csengődre, Akasztóra és Kaskantyúra, majd innen kerültek a környék gazdáihoz. Előfordult olyan eset is, hogy az etyeki kapun behajtó teherautó már le sem pakolta a rakományát, hanem a sűrítményhez szánt cukrot vitte is tovább a gazdáknak, mert ennek is jó ára volt az alföldön. Nem egyszer pedig a Köztisztasági Hivatal locsolókocsijai hordták a citromsavat a hamisítók portájára. A virágzó üzletnek végül egy műszaki hiba okozta a végét, ugyanis az egyik állami vállalat nem kapta meg a rendelt szállítmányát. Bár Etyekről annak rendje és módja szerint elindították a megrakott szerelvényt, a mozdony útközben lerobbant. Ám a sűrítmény pótlására már nem volt lehetőség, mivel azt akkorra már régen eladták a borhamisítóknak.
Az esetet gyors nyomozás, majd 9 hónapnyi tárgyalássorozat követte. Ebben arra is választ kerestek, hogy miként működhetett a bűnszervezet három éven keresztül teljes titokban egy olyan szakterületen, ahol a felügyelet közel a gyógyszerek forgalmával szembeni követelmények szigorával kellene, hogy eljárjon. Hogyan volt lehetséges, hogy a kötelező laborvizsgálatok elmaradtak a borkombinátokban, hogy senkinek sem szúrt szemet a bormennyiség megsokszorozódása, és hogyan tűnhetett el több ezer hektoliter olyan anyag, melynek szállítása csak hat(!) különböző személy által kiadott szállítólevéllel volt lehetséges?
Persze a válaszokat nem nehéz kitalálni, és az ügy több, mint hatvan vádlottjának összetétel is igen beszédesre sikeredett. A fő kiagyaló Sz. N. és a legvérmesebb gazdák mellett a vádlottak padján több befolyásos tisztviselő, sőt még a csengődi tanács adóügyi csoportvezetője is helyet kapott. A perben minden esetben elmarasztaló ítélet született, így a 64 tilosban járó összesen több, mint egy évszázad börtönt kapott, amiből Sz. N. neve mellé 12, az említett osztályvezetőé mellé 6 év került. Az 1977-es szüret pedig még a hamis bornál is savanyúbbra sikeredett a környéken, hiszen szinte valamennyi gazda a bíróságon töltötte az őszt…
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
Legyen az első!