Állítólag a pesti Gerbeaud cukrászdában a 80-as években a kielégítetlen, tehetős, idős hölgyek pénzért fiatal fiúk szerelmét vásárolhatták meg.
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
Tinédzser koromban kis falum szombati diszkójában szinte minden héten az egyik fő téma az volt, hogy a szomszéd helység két leghelyesebb sráca hol is tölti hétköznap az idejét, és miből telik nekik olyan menő cipőkre és ruhákra. Mindenesetre – akkor még internet nem lévén – szóbeszéd kapott szárnyra, miszerint divatos cuccaikat nem is a postás fizetésükből veszik, hanem a Gerbeaud-ba járnak fizetős légyottokra idősebb, tehetősebb hölgyekkel. A pletykát az is táplálta, hogy a két srác nem volt hajlandó egyetlen diszkócicával sem szóba állni, ráadásul hétköznap nem voltak hajlandóak randizni. Én is ekkor hallottam először a Gerbeaud-legendáról, miszerint Pesten a Vörösmarty téri cukrászdában a tehetősebb idősebb hölgyek pénzt fizetnek a csinos fiatal fiúknak egy-egy csodás óráért. Állítólag a sztori a 80-as években és a 90-es évek elején terjedt el igazán, akkoriban nem volt olyan pesti lakos, akinek valamelyik ismerőse ne hallott volna biztos forrásból a Gerbeaud-beli escort fiúkról. Azóta már sok újságíró és blogger nekiveselkedett, hogy kinyomozza az igazat, és végül mindegyikük arra a következtetésre jutott, hogy ez az egész csak városi legenda.
Városi legendának mondjuk elég színes és részletes. A jól értesültek ugyanis pontosan ismerték a különleges kapcsolatok ismerkedési szabályait. Ha például egy idősebb hölgy kávét küldetett egy fiatal fiúnak, akkor az színtiszta felkérés volt egy kéjes órácskára. A fiú pedig két cukorral és a kávé elfogyasztásával jelezhette tehetős hódolójának, ha nyitott volt az alkalmi, pénzes kapcsolatra. Mások szerint még arra is volt példa, hogy a pincérek katalógusból ajánlgatták az idősebb szépasszonyoknak a fiatal férfiakat, ehhez nem kellett mást tennie a hölgyeknek, csak kávét rendelni szódával. Ezen kívül az evőeszközök és csészék különböző elhelyezésének módja is különféle jelentéseket hordozott, amelyekkel szó nélkül, szemérmesen kommunikálhattak egymással az escort fiúk és az idősödő hölgyek. Már nem fog soha kiderülni, hogy vajon a szomszéd falu két leghelyesebb sráca tényleg a Gerbeaud-ban szerezte-e igen magas bevételét, vagy esetleg más illegális dologban utaztak. Pedig akkoriban a barátnőimmel többször is ellátogattunk a Vörösmarty térre, hogy megegyünk egy süteményt, hátha megpillantjuk a fiúkat „munka közben”. A Gerbeaud persze már a 1980-as évek végén sem tartozott az olcsó helyek közé, így egy-egy sütizés teljesen ki is merítette a havi zsebpénzkeretemet. De legalább sokféle süteményből, tortából és fagyiból lehetett választani, amik tényleg finomak voltak.
Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán
A hely szellemiségéhez egyébként már a kezdetek kezdetén, 1858-ban is hozzátartoztak a tehetős emberek. Az ország első cukrászdájában az alapító Kugler Henrik mindig is adott a minőségre, mindemellett felismerte azt a tényt, hogy a hölgyek is szeretnének olyan vendéglátóhelyeket, ahol jól szórakozhatnak. Így az urak által kedvelt kávéházak ellenlábasaként Kugler cukrászdája igen népszerű lett a gyengébb nem körében. A nők egyfajta saját „terepként” tekintettek Kugler cukrászdájára, ahol ők is szórakozhattak. Talán ez adta a későbbi szocializmus alatt terjedő legenda alapját is. A későbbi tulaj, a névadó Gerbeaud Emil szintén ügyelt arra, hogy a vendégei mindent megkapjanak, és a cukrászda a XX. század elejére egy valódi gyűjtőponttá vált, ahol a bohémek, gazdagok, nők és férfiak egyaránt találkozhattak. Egyfajta sikk lett a Gerbeaud-ban süteményezni, a város előkelőségei pedig az itt meghonosított kis papírdobozokban vitték magukkal finomabbnál finomabb csemegéket.
Az új korszak 1948 után érkezett el az államosítással. Bár a kommunista pártvezetésben fel sem merült, hogy esetleg megszüntessék az intézményt, inkább kirakat-cukrászdának szánták. Átnevezték hát Vörösmarty cukrászdának, leegyszerűsítették az étlapot, de az árakat a korábbi magas színvonalon tartották. Emiatt a Gerbeaud mindig is a szocializmus egyenlőbb elvtársainak és elvtársnőinek a találkozóhelye volt, ahol olykor-olykor még egy nálunk időző, külföldi filmsztárral is összefuthattunk. A törzsközönséget azonban továbbra is a tehetősebb pesti hölgyek adták, akik a luxus utolsó fellegvárába szívesen betértek ide barátnőikkel cseverészni. Csoda, hogy a kiközvetített Gerbeaud-fiúkról szóló városi legenda ilyen miliőben szárnyra kapott? A 90-es évek elején ezt a helyet is privatizálták, amely a nevét követően régi fényét is visszakapta. A cukrászda mai dolgozói a sajtóban már többször nyilatkoztak az ezredforduló után is a városi legendáról és az idősebb tehetősebb hölgyekről. Szerintük ez csupán mende-monda, amelyet az internet, a sajtó és a hiszékeny közönség tart életben, és természetesen mindegyikük tagadja, hogy valaha is látott volna egy-egy fizetős szerelmi kapcsolatot szárba szökkenni a Gerbeaud-ban.
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
Legyen az első!