A Kádár-kor egyenlőbb elvtársai a Horty-korszak arisztokratáit majmolták: íme a szocialista Magyarország elitjének luxus életvitele.
Fotó: Fortepan
A szocializmusra sokan úgy emlékezünk, hogy az egy visszamaradott világ volt, ahol a hiánygazdaság miatt szó sem lehetett semmilyen luxusról. Természetesen a szegényes életkörülmények a 70-es, 80-as évekre némiképpen színesebbé és könnyedebbé váltak a kisemberek számára is: nyaralni mehettek a családok, a KREAVILL háztartási és szórakoztató gépeket kínált, és már nem jegyre adták az élelmiszert. Ennek tükrében nehéz elképzelni, hogy bizony a pártelit hétköznapjai teljesen másként folytak. Pár évvel ezelőtt Majtényi György könyve, a K-vonal foglalkozott az „egyenlőbb elvtársak” luxus-életével, ami az író szerint nem sokban különbözött a két világháború közötti elit életétől, sőt a pártfunkcionáriusok szívesen keveredtek is az egykori arisztokrácia tagjaival. Erre különösen jó lehetőséget biztosítottak a vadászatok, amelyek igen kedveltek voltak a Kádár-korban.
Maga Kádár János is szívesen vadászott, még egy vadásztársaságot is alapított Egyetértés néven. Ide bekerülni valódi megtiszteltetés volt, és pontosan jelezte, hogy az adott ember milyen közel van a hatalomhoz. A párt legfőbb vezetői gyakran mulatoztak régi vadászkastélyokban, magát a vadászatot pedig egykori főurak celebrálták alkalmazottként: megemlíthető gróf Esterházy László és gróf Teleki József, Széchenyi Zsigmond, illetve a csendőrszázadosból vadászati mindenhatóvá vált Nagy Endre is. Bár ő később emigrált Afrikába, de emellett lelkesen segítette a Magyar Népköztársaság vezetőinek nemzetközi (vadászati) kapcsolatkeresését, illetve fogadta tanzániai birtokán az egzotikus vadászkirándulásokra induló kádereket. Ezzel el is érkeztünk a következő kiváltsághoz, ami jellemző volt a párt felső köreire: az utazás.
A vezetők és családjaik szinte korlátlanul utazhattak külföldre, akár a szocialista területeken túl is, így például vadászhattak Afrikában, nyaralhattak Franciaországban és Olaszországban. Itthon pedig a legkiválóbb villák őket várták Aligán, télen pedig a Kékestetőn. Az ő köreikhez tartozó szolgáltatók szintén élvezték ezeket a kiváltságokat, erre jó példa Rotschild Klára személye, aki minden évben elutazhatott Párizsba az aktuális divathétre.
Fotó: Fortepan/ Szabó Lóránt
Az általa vezetett Clara szalonban öltözött fel a magyar és szocialista pártelit hölgytagjainak többsége, természetesen a legújabb stíl szerint. Nagy rajongója volt Klárának a jugoszláv Titóné és Kádár Jánosné is, akik rendszeresen megfordultak a szalonjában. Bár a korabeli sajtó ezeket a történéseket teljesen eltitkolta, ugyanis a központi kommunikáció szerint Kádár János rendkívül puritán ember volt, és egyszerű körülmények között élt feleségével, Tamáska Máriával. Állítólag ezt elvárta a körülötte dolgozó elvtársaktól is.
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez csak a külső máz volt. A Kádár család otthonában a háló neobarokk stílusú volt, az étkezőben ötvözték az antikot a rusztikussal, a hallban historizáló márvány kandalló állt, és szintén neobarokk sakkasztal. A falakon Szőnyi István, Rippl- Rónai József, Egry József eredeti képei.
Fotó: Fortepan/ Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Először még úszómedencét is építettek a párt legfőbb vezetőjének, de később ezt betemették, és helyette baromfiudvart hoztak létre. Ez utóbbit szívesen mutogatta Kádár mind a sajtónak, mind a hozzá érkező vendégeknek. A vadászat mellett a sakk volt az igazi szenvedélye, ezért az egyszerűség jegyében saját vonatszerelvényt rendelt, amelyben egy külön sakkszoba is helyet kapott. A pártelit tagjai kifejezetten Buda legelőkelőbb vidékeire költöztek, Pasarét szinte teljes egészében kommunista vezetők által volt lakott. Tehették ezt bátran, hiszen az AVH által elkobzott ingatlanokat állami pénzből és vissza nem térítendő kölcsönökből megvásárolhatták, mind a felújítást, mind a havi rezsit az állami költségvetésből finanszírozták. Az otthonaikat az egykori arisztokraták lakhelyéről elkobzott antik bútorokkal és tárgyakkal rendezték be, amelyet a BÁV antikvitás üzleteiből szereztek be potom áron. A lakásokhoz külön telefonvonal is járt, amit csak a legfőbb elvtársak igényelhettek.
Érdemes még pár szót szólni a pártelitek négykerekű járműveiről is, amelyekre természetesen nem kellett várni évekig a MERKUR-nál. A Rákosi korban a hétköznapi embereknek egyáltalán nem volt autója, míg a kommunista pár vezetői és a funkcionáriusok BMW-kel, Chevrolet Bel-Airekkel, valamint a szovjet ZIM-ekkel és ZISZ-ekkel jártak. A Rákosi-kor rettegett „fekete autói” csehszlovák Tatraplanok és szovjet gyártmányú Pobjedák, Volgák voltak. Rákosi Mátyás például legszívesebben Cadillackel járt, de volt egy öt tonnát nyomó, golyóálló szovjet ZISZ-115-öse is. A hetvenes években a párt előkelőségei felső kategóriás Mercedeseket és Volvókat használtak, a Csajka és a Volga igen ritka volt köreikben. A szakértők szerint tévedés lenne azt hinni, hogy Kádár és munkatársai puritánul osztoztak a kisemberek egyszerű életvitelében, s bár nem voltak olyan megalomán elképzeléseik, mint például a román Nicolae Ceaușescunak, a kényelmet és a luxust nem vetették meg.
Legyen az első!