A nyolcvanas évek elején elképesztő méreteket öltött a kazettahamisítás. Ez volt az azonos hangon beszélő Stallone és Ciccolina korszaka.
Forrás: pxherre.com – free
Noha a két technológia magyarországi megjelenése között évtizedes különbség volt, a kalózkodás igazi aranykora a nyolcvanas évek elején köszöntött be, a magnó- és videókazetták esetében egyaránt. Bár kisebb jelentőségű esetek valószínűleg korábban is előfordultak, a szárazföldi kalózok 1983 tájékán rúgták rá az ajtót a mit sem sejtő állampolgárokra, és a szintén eléggé gyanútlan hatóságokra egyaránt. Jól mutatja a történtek gyors sodrását, hogy noha már 1958 óta létezett az országban a szellemi tulajdon védelmét biztosító jogszabálycsomag, az illegális sokszorosítást és terjesztést az említett év szeptemberében kriminalizálták elsőként. Pedig az első kazettás magnetofonok ekkor már 15 éve jelen voltak nálunk…
Illetve ezt egy kicsit pontosítsunk: az első, kéz alól megvehető, ilyen-olyan módon az országba jutott magnók valóban 1968-ban tünedeztek fel, de a tömeges elterjedés kicsit még váratott magára. Bár szintén 1968-ban mutatkozott be a BRG MK-23-as hibridje (orsós és kazettás egyszerre), a kazettás magnetofonok beszerzése még egy évvel később is inkább elméleti lehetőség maradt, a folyamatos áruhiány következtében. Meglepő módon – talán a viszonylag kevés nyugati dalt tartalmazó hanghordozó miatt – az illegális másolás ekkor még nem igazán ütötte fel a fejét. Az első, ezzel a témával foglalkozó híradások 1980-ban jelentek meg a hazai sajtóban, de még ezek is főként külföldi példákról számoltak be. Abban az évben ugyanis az európai kalózközpont Olaszország volt, ahol évente 2 millió hamis kazettával járultak hozzá az összeurópai fekete piachoz. Becslések szerint 1980-ban a kontinens teljes kazettaforgalmának 50(!) százaléka adódott hamisított hanghordozókból, melynek az említett olasz „gyárak” termékei adták a derékhadát.
Forrás: PXhere.com free
De térjünk vissza a vasfüggöny mögé zárt kis hazánkba. 1983-ban először kezdtek nagyobb arányban felcsendülni a piacok és vásárok később elmaradhatatlan kellékeivé váló, másoltkazetta árusok üvöltő hangládái. Mivel szintén ebben az esztendőben alakult ki a kappanhangon narrált videokazetták piaca is, végre a törvényhozók is léptek. 1983 szeptember 1-től az addig is létező, de csak ritkán alkalmazott pénzbírságokat jócskán megemelték és lehetővé tették a tárgyalás és nyomozás nélküli azonnali elkobzást, nem csak a kazetták, de a másolásukhoz használt magnók esetében is. Bár egy tehetséges kalózt anyagilag nem viselt meg egy ilyen akció, de az akkor még igen nehezen beszerezhető videomagnók pótlása legalább ideiglenesen kivonta a forgalomból a fekete stúdiókat. Bár a másolás elsősorban a szerzői jogot sértette, ám az eljárások nem igazán ezek védelmében indultak. Önmagában ugyanis a jogtalan sokszorosítás csak szabálysértésnek minősült. Azonban, ha olyan filmeket sokszorosított valaki, amik sértették a szocialista erkölcsöt, akkor már bűncselekményt követett el. Ezek ugyanis csak illegálisan kerülhettek az országba, lévén ilyeneket tilos volt vámkezelni. Hogy milyen filmek voltak ezek? Minden gusztustalan, szadista, gyűlöletkeltésre alkalmas, uszító vagy pornográf mozi ide tartozott. Ezekbe a kategóriákba pedig gyakorlatilag a teljes nyugati filmtermést be lehetett akkoriban szuszakolni.
A piac ennek ellenére szépen virágzott (van bárki, aki élt abban az időszakban és egy darab agyonmásolt és hevenyészett magyar hangalámondással készült filmet sem látott?). A méretére pedig szépen rávilágít, hogy az egyik legnagyobb vidéki kézműves stúdió felszámolásakor 400 kazettát foglaltak le 1,2 millió forint értékben, míg az einstandolt videómagnók ára 200 ezerre rúgott. Persze minimálisan sem meglepő, hogy a másolásokat, sőt a szinkronizálást is irányító férfit néhány hónap múlva újra tettenérték hasonló tételű felszereléssel és áruval. Persze az ő esetében itt véget is ért a kalóz aranykor, mivel visszaesőként már börtönbüntetést is kapott, így három évig nélküle zajlott a másolóbiznisz.
Szintén komoly tételekben folyt a magnókazettamásolás is, ráadásul jóval pofátlanabb módon. A másolt zenei szalagok ugyanis még csak nem is fű alatt, hanem piacokon, vásárokon, sőt trafikokban cseréletek gazdát, fényes nappal. Ebben az esetben ugyanis az országba – többnyire – teljesen legálisan bekerült zenéket sokszorosítottak, csak éppen nem fizették meg a jogdíjakat. Erre egyébként a vállalkozóknak nem is lett volna reális esélye, hiszen a jogokért valutában (többnyire márkában vagy dollárban) kellett volna utalni a jogdíjat, amit az akkori devizajogszabályok gyakorlatilag lehetetlenné tettek. Azonban a kalózkazetták esetében még az eredeti borítót is lemásolták, így a kibontásukig nem derült ki róluk, hogy teljesen legálisan beszerezhető eredetit vagy gyatra másolatot árul-e a kisiparos. Így magnó fronton az elkobzások és a büntetések kiszabása az esetek túlnyomó többségében a másolók tettenérésekor valósulhatott csak meg. A fekete piac méretét pedig az ilyen esetek adatai mutatják meg. Az egyik legnagyobb ilyen jellegű fogásnál a piacokon 2-300 forintért adott kazettákból 700 ezer forintnyi készletet foglaltak le egy testvérpárnál, és ezek csak a kiszállításra váró darabok voltak.
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
Legyen az első!