Elmaradt jégvitorlás versenyek, állandó fakutya hiány, tó közepén sátorozás és exkluzív jégtánc bemutatók jellemezték a hatvanas évek balatoni teleit.
Fotó: Fortepan/ Berkó Sándor
A Balaton igazi nyári úti cél, még ma is a tömegek leginkább a nyári hónapokban érkeznek ide, hiába a sok-sok program, gasztronómiai különlegesség. Holott azt minden turisztikai szakember látja, hogy ezt a nyáron olyannyira népszerű helyet milyen jó lenne télen is hasznosítani. Történt is erre jó sok kísérlet már a Kádár-korszakban is, teljesen eredménytelenül. A Balaton maradt télen egy kiürült, üres, sarkvidéki táj, ahol nem igen lehet nyitva tartó büfét találni, a strandok pénztárai üresen kongnak, és még a szállodák többsége sincs nyitva, lévén, hogy nem fűthetőek. De vajon milyen elképzelések voltak pár évtizeddel ezelőtt, hogy felvirágoztassák a Balatoni téli tömegturizmust?
Alapvetően abban már a múlt század elején is mindenki egyetértett, hogy a tükörsimára fagyott Balaton látványánál nincs szebb. Igen ám, de az a gond, hogy bizonyos teleken a tó be sem fagy. Így volt ez például 1975-ben is, a korabeli újságok számtalan cikkben sajnálkoztak azon, hogy bizony idén elmarad a fakutyázás, a korizás és a jégvitorlázás a tavon, mivel nincs elég hideg. Egy biztos, hogy már a 60-as években külön figyelőbizottságokat szerveztek a Balaton parton az egyes települések, amelyek a tó jegének vastagságát figyelték és a rianásokat, s csak ezután engedték a nagyérdeműt rá a jégre. Természetesen léteznek olyan telek, amikor akár egy méter vastagságúra is meghízik a jég, ilyenkor akár szekérrel vagy autóval rá lehet menni. De kétségtelen, hogy a legfőbb közlekedési eszköz a korcsolya a jégen.
1956 telén kilenc fiatal még arra is vállalkozott, hogy sátort üssön a tó jegén, hogy reggelente korival járjanak át Füred mellől Siófokra a reggeli péksüteményért. Erről a vállalkozásról akkoriban a teljes magyar sajtó megemlékezett. Példájukat követve a téli korizás egyre népszerűbbé vált a 60-as években, sokak szerint a legszebb sport tagadhatatlanul, amikor a szép sima jégen korcsolyával hasítja az ember a levegőt, oly nagy téren, mint a Balaton, ahol nincs korlát.
Fotó: Fortepan/ MHSZ
Ez utóbbi persze nem teljesen igaz, hiszen a Balatont a nyári fürdőzésekre rendezték be és a part mentén elég sok korlát és kerítés található a tó vízén belül is. Mivel a jégkorcsolya a Sallay-Regőczi páros sikerei révén az egyik legnépszerűbb sporttá vált hazánkban – legalábbis nézői szinten – ezt igyekezték meglovagolni a Balatonnál is. Az IBUSZ egynapos túrákat szervezett a magyar tengerhez, ahol a nagyérdemű megtekinthetett egy-egy szabadtéri korcsolyakűrt, megebédelhetett, az ezalkalomra kinyitó közeli étteremben majd a délutáni korizás vagy fakutyázás után vonattal visszautazhatott Budapestre. Ez az elképzelés elég jónak bizonyult, de csak akkor, ha kellően hideg volt a jéghez.
A jégprobléma okozta a nagyszabású jégvitorlás verseny-tervek elhalását is. Pedig a jégvitorlázás már évszázadok óta jellegzetes balatoni sportág. Az első jégvitorlást 1886- ban építették meg a füredi hajógyárban, tulajdonosa Gyapai Nándor volt. Még abban az esztendőben három másik is készült, ám ezek a primitív alkotmányok nemigen hasonlítottak a mai áramvonalas jégvitorláshoz. Utasa még deszkalapra feküdt, kormánya sem volt az eszközöknek. Ehhez képest a Kádár-kori versenygépek akár már 100-120 km/órás sebességgel szelték a jeget. Ennek nyomán a füredi sportegylet szerette volna idehozni valamelyik európai jégvitorlás-versenyt a Balatonra, de a kiszámíthatatlan telek miatt erre nem került sor. Még a szomszédos Fertő-tó osztrák versenyzői sem jöttek át egy kis megmérettetésre, mivel a Balaton jóval nehezebben fagyott be, mint nyugati társa és gyorsabban ki is olvadt. Így a nagyratörő sportversenyekből végül nem lett semmi.
Hasonló sorsa jutottak a tipikus balatoni közlekedési eszközként nyilvántartott fakutyák is. A Fakutya ugyanis egy tipikus, kifejezetten a Balaton vidékén használt jégszánkó, ami tulajdonképpen egy szántalpra erősített székforma szerkezet, a benne ülőnek pedig botokkal kell hajtania magát a jégen. Ha a szerkezet gyorsan siklik a jégen, élesen nyikorgó hangot ad, ebből ered a közmondás: vigyorog, mint a fakutya. A 60-as, 70-es években a fakutya sokat vesztett népszerűségéből, a fiatalok inkább a korival próbálkoztak, a fakutyát régi, népies, letűnt eszköznek tartották. Emiatt a balatonfüredi Idegenforgalmi Hivatal csupán 33 ilyen széket szerzett be, ami bizony kevésnek bizonyult egy-egy hideg télen. Nem volt ritka az északi parton a fakutya-üzérek figurája, akik előre felvásárolták a bérleti jegyeket, majd busás haszonnal adták tovább azokat a jégre kívánkozó, de korizni nem tudó turistáknak. Ha pedig valakinek még ez sem jutott, az gyalogszerrel indult neki a tónak pár filléres jégpatkóval a csizmáján, ami megakadályozta a hasraesést.
Balatonfüred egyébként a többi településtől eltérően nagy fantáziát látott a téli Balatonban. Ilyenkor is változatos műsort kínáltak az állandó filmszínházban, az irodalmi presszóvá előlépett Kedves cukrászdába pedig neves fővárosi művészeket hívtak meg vendégszerepelni. Az Annabella hotel szobái fűthetőek voltak, így itt még az elszállásolás sem jelentett problémát. Ilyenkor bezzeg nem üldözte a rendszer a Zimmer-frei iparág helyi képviselőit, hiszen a télen is használt otthonokban fűtött magánszállásokon szállhatott meg a kedves vendég. Sőt a Párt turisztikai bizottsága odáig jutott, hogy télen bizony a magánszállásadók tevékenységét támogatni kell, és akkor nem szükséges a nyáron üzemelő rengeteg SZOT üdülőt a hideg hónapokra is használhatóvá tenni. Tény, hogy évtizedekig csupán Füreden, Tihanyban, Siófokon lehetett nagyobb fűthető szállót fellelni, kivételt egyedül a forróvízű forrásokkal büszkélkedő Hévíz és Zalakaros jelentett, ahol hideg időben is várták a vendégeket.
Legyen az első!