Beszerezhetetlen iskolai és kisdobos kellékek, menő diplomata táska. Így kezdtük az iskolát az előző rendszerben.
Iskolatáska és tartalma a 70-es években – Forrás: Fortepan/Bauer Sándor
Vegyük először is sorra a szocialista iskolarendszer egyik fő kellékét, az iskolaköpenyt. Ennek az egyszerű kék, főként nejlonból készült ruhadarabnak igencsak nagy jelentőséget tulajdonítottak az előző rendszerben. Egyrészt kötelező volt hordani már kisiskolás kortól fogva, másrészt ebben látták az iskolarend megszilárdításának egyik fő módját. Az 1960-as, 70-es években többoldalas tanulmányok foglalkoztak az iskolaköpeny szerepével, több ezres kutatások zajlottak annak elfogadottságáról és gyakorlati használatáról. Abban mindenki egyetértett – diák, tanár, szülő egyaránt – hogy az iskolaköpeny segített megszüntetni a gyerekek családi és társadalmi státusza közötti különbségeket. Hiszen a köpeny eltakarta a legmodernebb, legmenőbb farmernadrágot csakúgy, mint a rongyos, kinőtt melegítőt. Mások a szexuális kihívó viselkedés gátját látták benne, hiszen iskolaköpenyben a nagyobbacska lányok nem mutogathatták bájaikat. A kompetensebb pedagógusok az együvé tartozás, a diák közösség szimbólumaként kezelték ezt a kötelező ruhadarabot, mások egyszerű védőruhaként, amely megakadályozta, hogy technika vagy rajzórán megsérüljön a gyerek ruházata. Egy biztos, a nyolcvanas évek közepéig nem volt olyan iskola, ahol ne követelték volna meg az iskolaköpenyt.
Ha már beszéltünk a hétköznapi ruházatról, akkor meg kell említenünk az ünnepi viseletet is, ami nem lehetett más, mint a hivatalos kisdobos és úttörő egyenruha. A 70-es évektől kezdve bizony nagy bajban voltak azok a szülők, akiknek a csemetéje kinőtte a hivatalos inget, vagy elveszítette a sípját, nyakkendőjét. Ugyanis a hivatalos úttörő és kisdobos ruházatot nagyon nehéz volt beszerezni, szinte állandó hiánycikknek számított. Sokan a kellékeket és az ingeket használtan egy-egy ismerőstől vették át jó pénzért cserébe vagy órákat álltak sorban az Úttörő Áruház vagy az Ezermester és Úttörő Bolt Vállalat üzletei előtt. Az egyenruhához passzoló fekete nadrágokat és kisszoknyákat gyártó vidéki varrónők forgalma ugyancsak megnövekedhetett az évnyitó előtt, hiszen ezeket otthon is el lehetett készíteni. Az ingek a Férfi Fehérneműgyárban készültek, állítólag évente mintegy félmillió darabra érkezett rendelés hasonlóan a Debreceni Műanyag KTSZ-hez, ahol a sípokat és csatokat, kitűzőket gyártották. A kisdiákoknak egészen a 60-as évek végétől kötelező volt nyakkendőben és teljes egyenruhában megjelenni az évnyitón, és ez nem kevés álmatlan éjszakát okozott a szülőknek, hogy honnan fogják beszerezni a szükséges ruházatot.
Cikkünk az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
A kötelező elemek mellett természetesen szükség volt még fehér vagy kék tornacipőre, a lányoknak fekete vagy sötétkék tornadresszre, a fiúknak fekete sortra és fehér pólóra a testnevelés órákhoz. S bár ezek típusa nem volt megadva pontosan, ha végignéztünk volna egy kádár-kori tornaórát, biztosan teljesen egyforma ruhában futottak volna a gyerekek. A Skála és az ÁFÉSZ boltjai jórészt ugyanis hasonló dresszeket kínáltak a szülőknek: fekete kötött vagy sötétkék tornaruhát szélein fehér csíkkal díszítve, hasonló kék-feket sortot és egyszerű pólót. A sztreccses változatok csak a nyolcvanas évek végén érkeztek meg az üzletekbe, amikor már Adidas tornacipőt is lehetett kapni. De korábban a cipőkérdés kicsit bonyolultabb volt, a 70-es évek elejétől kezdve ugyanis rendre arra panaszkodtak a szülők a sajtó hasábjain, hogy hol fehér, hol pedig kér tornacipőt nem lehetett kapni, és természetesen mindig az ellenkezőjét írta elő az iskola. A gumitalpú csodák minőségét, tartósságát és az szagát szintén gyakran kifogásolták.
Ha már beszerezték a ruházatot a kis nebulónak, akkor nem volt más hátra, mint kiválasztani az iskolatáskát, megvenni a füzeteket, ceruzákat és tollakat. Természetesen a 70-es évek napilapjai rendre felhívták a szülők figyelmét arra, hogy már időben, júliusban gondoskodjanak a patronos tollakról, füzetborítókról, csónakhegyezőkről és egyéb ikonikus kádár-kori iskolai kellékekről, hiszen ezek száma véges volt, és bizony augusztus közepére rendre el is fogytak az írószer és papírboltokból. Ebből adódhatott, hogy akinek sikerült nyithatós, csatos fekete műbőr diplomata táskával megjelenni a suliban, vagy éppen egy négyszínű tollal írni az első dolgozatot, az igencsak menőnek számított. Minden korszaknak megvolt a maga slágerterméke: 1971-ben például a hagyományos fa tolltartók mellett megjelentek a bőrből és műanyagból készült modernebb változatok, a 80-as években pedig szagos radírtól kezdve az első rotring és töltő ceruzákon keresztül a patronos tollakon át egészen a vetkőzős, design írószerszámokig sokféle eszközre ácsingóztak a diákok. Természetesen ezeket a különleges tárgyakat csak hosszú sorbanállás vagy protekció révén szerezhették be a szülők csemetéiknek, ami ma már a hipermarketek roskadozó polcait áttekintve szinte hihetetlennek tűnik. Még szerencse, hogy legalább a könyveket mindenki megkapta az iskolában, néha hónapokkal szeptember elseje után és néha nem is az osztálylétszámnak megfelelően….