Mozgalmi egyenruha, iskolaköpeny és kezdés 6 évesen. Vajon jobbak voltak az előző rendszer kötelező dolgai?
Fotó:Fortepan/ Bauer Sándor
Szeptember 2-án sok-sok kisdiáknak csöngettek be idén az iskolákban, de mostanában a gyerekek nem is sejtik, hogy szüleiknek és nagyszüleiknek korábban milyen komoly szabályrendszerrel kellett szembenéznie az iskolákban is a rendszerváltás előtt. Nosztalgiázzunk egy kicsit, milyen is volt egy szeptember valamikor a 70-es, 80-as években.
Akkoriban például szinte minden kisgyerek 6 évesen – illetve az évvesztesek 7 évesen – kezdte az iskolát. Bár a Művelődésügyi Minisztérium az 1960-as évek elején komoly tanulmányokat folytatott arról, hogy esetleg kitolják az iskolakezdési korhatárt egy évvel, végül ebből nem lett semmi. Pedig a korabeli szaksajtóban sorra jelentek meg a pedagógiai cikkek, amelyek mind azt bizonygatták, hogy tudományos tényeken alapulva hasznosabb lenne a 7 éves iskolakezdés, sőt még a nagy testvér, a Szovjetunió oktatási intézményeiben is ez utóbbi volt a korhatár. Egyéb szempontokat figyelembevéve minden maradt a régiben: a pártvezetés jó része úgy vélte, hogy sokkal hasznosabb, ha a szakiskolákból tanuló jó elvtársak már 15-16 évesen, szakmunkásként bekapcsolódnak a termelésbe, mint ha még mindig az iskolapadot koptatnák. Itt érdemes megjegyezni, hogy a 60-as évek végéig igen kevesen tanultak tovább például gimnáziumban, és felsőoktatásról csak a tökéletes munkás és pártháttérrel rendelkező családok sarjai álmodozhattak. Mindenki másnak maradt a gyár és az ipari, mezőgazdasági termelés.
A szeptember természetesen már akkor is csupa izgalommal kezdődött: akkor is megvásárolták a szülők a szükséges füzeteket, ceruzákat és tollakat, egyéb kellékeket. Bár akkoriban nem volt ilyen árubőség és például a fából készült taneszközök is csak a 70-es évekre koptak ki a közhasználatból, de volt néhány olyan szükséges holmi, ami manapság igencsak idegenül mutatnának a nebulókon. Ilyen volt például a mozgalmi élethez elengedhetetlen kisdobos és úttörő egyenruha. A diákok ugyanis ezeket hordták az ünnepségeken és a különböző iskolai megmozdulásokon. A 60-as évek végéig általában csak a vezető pajtásoknak jutott a legfontosabb kék és vörös nyakkendőn kívül síp és egyening, de a 70-es évektől az Ezermester és Úttörő Bolthálózatnak köszönhetően már mindenkinek egyforma ruhája volt: a kislányok sötétkék egyenszoknyát, a fiúk rövid és hosszúnadrágot kaptak, ehhez pedig kisdobos vagy úttörőing dukált zsinóros síppal, csatos övvel, nyakkendővel és különböző rangjelzésekkel. Ezek beszerzése akár 3-400 forintra is rúghatott évente a 70-es években, hiszen a legtöbb gyerek egy nyár alatt kinőtte a ruhadarabok többségét.
Fotó: Fortepan
Hasonlóan fontos ruhadarab volt az iskolaköpeny, amit a hétköznapokon hordtak a diákok. A köpenyviselés egyébként a II. Világháború előtti időkből származott, amikor a legtöbb iskola előírta valamilyen egyenruha kötelező viselését a mindennapokban. Ezzel szerették volna kiküszöbölni, hogy a gyerekek a család gazdasági helyzetével hencegjenek ,és esetleg rosszul érezzék magukat azok a diákok, akiknek nem jut előkelő ruhadarabokra. Ráadásul a köpeny, az egyenruha praktikus is volt, mivel megvédte a gyermek ruházatát a tanulás folyamán. Különösen a lányiskolákban volt népszerű a viselet, ami meg is maradt a háborút követően is. Az oktatásért felelős minisztériumok már a 60-as években javasolták a köpenyek viseletét mind a fiúknak, mind pedig a lányoknak, egyrészt a fenti praktikus szempontok miatt, másrészt a koedukált iskolák létrejötte után így kívánták biztosítani a zavartalan fiú-lány együtt-tanulást. A 60-as évek végére, minden szeptemberben több százezer iskolaköpenyt dobtak piacra, főként nylon alapanyagból és kék színben, de léteztek vászonalapú, barna köpenyek is. Igazi sztár volt a Marokkó és a Praktilon márkanévre hallgató iskolaköpeny. 1971-ben a Női és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalat 1000 diákot – kicsit és nagyot egyaránt – kérdezett meg arról, hogy milyen iskolaköpenyt szeretnének viselni. A kutatásból a kék színű, elöl gombos változatok jöttek ki győztesen, ráadásul a kor divatjának megfelelően a könnyen mosható, strapabíró műszálas, nylon változatokat kedvelték a leginkább. Végül 1973 szeptemberétől minden iskolában kötelezővé vált az iskolaköpeny viselete egy miniszteri rendelet nyomán, és ezt a szokást csak a rendszerváltás tudta végleg eltüntetni. 1986-ban például 700 ezer darab iskolaköpenyt gyártottak a hazai piacra, bár ekkor már megjelentek a kevésbé izzasztó, pamut alapú változatok is. A 80-as évek közepén egyébként folyamatosan drágult úgy általában véve is az iskolakezdés: a köpenyek, a mozgalmi ruhák önmagukban 500-1000 forintba kerültek és még ehhez hozzájött ugyanennyi a tankönyvekért, füzetekért és egyéb kellékekért. Ez akkoriban egy havi átlagfizetésnek felének felelt meg.
Legyen az első!