Volt idő, amikor Európa hamisítói egymásnak adták a kilincset a siófoki hamisgyöngy-gyárban.
Halászok a Balatonon
Fotó: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye
Az ékszerkészítés egyik kedvenc alapanyaga az igazgyöngy, mely egyes puhatestűek (elsősorban tengeri kagylók) váladékából áll. Az állat ezzel védekezik a kagylóhéjon belülre került szennyeződés ellen, melyet az említett anyaggal vesz körbe. Az egymásra rakodó rétegek – többnyire – egy tökéletes gömbformát hoznak létre, melyet igazgyöngynek nevezünk. A gyöngy értékét többnyire az adja meg, hogy a belőle készült ékszerek éppen mennyire divatosak, vagy mennyire volt nehéz a gömböcske megszerzése. Mivel az 1800-as évek utolsó évtizedeiben valóságos gyöngysorláz indult útjára, így akkoriban bizony felszökött az érte fizetendő összeg mérete. Noha ekkorra már nem volt ismeretlen a hamisítás, a kereslet növekedése nyomán az soha nem látott méreteket öltött. Az 1881-es berlini halászati kiállításon például több cég is bemutatta „Tekla-gyöngy” kínálatát.
Egy japán gyöngykereskedő jött rá még korábban, hogy a komoly nehézségek árán megszerezhető és hosszú idő alatt növekedő igazgyöngy halak pikkelyének használatával aránylag könnyen hamisítható. Ehhez üveggömböket készített, melyet a pikkelyekből készített „essence d’orient” nevű anyaggal kent be. Persze alapanyagként csak néhány halfajta „halpénze” volt megfelelő, így ő még japánból szerezte be azokat. Arra, hogy egyes balatoni fajták, különösen a garda pikkelye még a japán halakénál is jobban emlékeztet a gyöngy felületének egyedi csillogására, egy német származású, barcelonai gyöngykereskedő jött rá, midőn Európa szinte minden jelentősebb tavát végigjárva eljutott a magyar tengerhez. Noha a korabeli lapok szerint már az említett 1881-ben is folyt „essence d’orient” gyártás, az igazi hamisgyöngy-gyár csak ekkor, 1921-ben indult be.
Az említett úriember ugyanis szerződést kötött a Balatoni Halászati Rt.-vel, a balatoni garda pikkelyének kizárólagos felvásárlására. Az üzlet akkor szinte hihetetlen, 20 millió koronás bevételt hozott Siófokra, ami több volt, mint a halászati Rt. többi bevétele összesen. A gyárban a pikkelyekből egy titkos módszerrel készített masszát állítottak elő, melyet gipszből készült gömbökre kentek. A beszívódó massza olyan élethűen utánozta az igazgyöngy kinézetét, hogy az ékszerészek jó része sem tudta megkülönböztetni attól. Az üzlet végül annyira felfutott, hogy az addig „hulladékhalnak” tartott garda 1926-ra a legkeresettebb zsákmány lett a balatoni halászok körében. Mivel a kizárólagos szerződés lejárt, így ekkorra már a legtöbb massza Párizs felé vette az irányt, ahol a kor legnagyobb hamisgyöngy-gyárai egymással versengve vásárolták fel a balatoni pikkelymasszát. Ekkora az elterjedt hamisítási módszer már az üveggömbökbe töltött anyagból állt, mely a fény hatására megszilárdult, majd miután a gömböcskét letörték róla, az igazgyönggyel minden aparaméterben megegyező gyöngyöcskét kaptak. Ennek már mérete, súlya, fénye és keménysége is megtévesztően hasonlatos volt az igaziéhoz. Valójában az előállítás nehézsége folytán az ára is közelítette az igazgyöngyét, bár ez a kereslet mértékétől is függött.
Ha azt gondolnánk, hogy az árat a balatoni halászok kapzsisága hajtotta fel, akkor nagyon tévedünk. Ők és a masszát készítő asszonyok és gyerekek(!) csupán filléreket kaptak a bevételből. A munka pedig kemény volt, hiszen egy mázsa garda alig 3-4 kg pikkelyt adott csak, míg egyetlen kg alapanyaghoz 40 ezer(!) halat kellett feldolgozni. A sors fura fintora, hogy az igazgyöngy ékszerek egyik legnagyobb piaca akkoriban éppen Budapest volt, ahol a gazdag vevők nem tudták, hogy gyakran francia hamisítványt vettek, ami ráadásul balatoni halpikkelyből készült.
Fotó: Fortepan
Igaz a tó környékén mind több „Tekla-gyöngy” tűnt fel, az eredeti gyöngy árának harmadáért (a „Tekla-gyöngy” kifejezés egyébként többnyire a tengeri kagylóba mesterségesen juttatott szennyeződésből keletkezett fél-igazgyöngy neve).
Az üzlet hosszú évtizedeken át csodásan virágzott, és még a hatvanas évek elején is szállítottak pikkelymasszát külföldre. Ekkorra azonban több dolog is történt, mely kegyvesztetté tette a gardapikkelyeket. Egyrészt a gyöngykagyló tenyésztés már üzemi méreteket öltött, ami jócskán mérsékelte az igazgyöngy árát. Szintén így hatott a gyöngysorok divathullámának és így a keresletnek a lecsengése is. Ráadásul a műanyaggyártás ekkorra olyan szintre fejlődött, hogy a pikkelygyöngyök árának töredékéért is elő tudtak állítani hamisítványokat. Mindez azonban nem jelentette a hányatott sorsú gardák számára a jó világot. A német piacon jó áron eladható angolna Balatonba telepítése nyomán az őshonos halak sokasága tűnt el a tóból, aminek egyik áldozata éppen a garda lett, mely szinte teljesen kipusztult, és csak mostanában kezd újra szaporodni a magyar tengerben.