Egykori WC-papír nagyhatalomból lett semmivé a Piszkei Papírgyár, avagy így foszlottak szerteszét a magyar papírálmok a görög tengeren. Időutazás a Crepto, a Szilvia és a Nárcisz márkák nyomában.
A rendszerváltás előestéjén talán nem volt egyetlen olyan magyar háztartás sem, ahol a WC-csésze mellett ne lett volna Crepto papír, a konyhapulton ne állt volna egy Szilvia papírtörlő és minden bizonnyal az iskolatáskába is Nárcisz papírzsebkendő került a gondos édesanyák jóvoltából. De vajon hova tűntek ezek a márkák, amelyek sok-sok évtizedik uralták az életünket, mára viszont a Piszkei Papírgyárral együtt – ahol gyártották őket – semmivé lettek. Az egykori gépcsarnokok és épületek helyén napjainkban új tulajdonosok még újabb épületei nőnek ki a földből, végleg eltörölve a nagy magyar szocialista papírmúltat. Pedig talán ez a gyár volt az egyik legsikeresebb hazai vállalkozás a 70-es évektől kezdve, amit azután sikerült nullára redukálni a privatizáció nyomán. De kezdjük az elején!
Már sok-sok évszázaddal ezelőtt is lakott települések sorjáztak a Dunakanyartól nyugatra, hiszen a szomszédos bányák számtalan lehetőséget adtak a fejlődésre, gondoljunk csak a lábatlani cementre, ebből épült a XX. században a fél ország. A szomszédos faluban, Piszkén viszont az azbesztes palában láttak fantáziát, létre is hoztak itt 1908-ban egy palagyárat. A találékony tulajdonos kiváló ötletekkel próbálta felfuttatni és kihasználni a kapacitást. Így a klasszikus palák mellett például sikeresen gyártottak az éppen kiépülő budapesti telefonhálózathoz palacsöveket, hogy a patkányok ne rágják el a föld alá lefektetett drága drótokat. Jóval rosszabb döntés volt azonban részükről az a „haláli vállalkozás”, melyben palakoporsókkal kívánták elárasztani a magyar piacot. A temetőket ugyanis 20-30 évente felszámolták, vagy a sírokra újratemettek, így nem igen volt kereslet az 1000 évig is biztosan időtálló palakoporsókra. Végül a helyi üzemvezető Trianon után úgy döntött, hogy átnyergel a papírgyártásra. Az I. Világháborút követően ugyanis a diósgyőri gyárat kivéve szinte minden papírgyárunk külföldre került, így kereslet az volt bőven. Az 1925-ben vásárolt papírgépen csomagolóanyagtól kezdve WC-papírig és szalvétáig sok mindent lehetett készíteni. A II. Világháborút könnyen vészelte át a gyár, mivel vattát is gyártott, és így kiemelt hadiüzemnek számított.
A lábatlani vállalkozás viszonylag épen, jól működő és karbantartott gépsorral került az állam tulajdonába a 40-es évek végén. S bár a helyiek nem igen láttak fantáziát az újonnan államosított papírgyárban, a központi pártvezetés azonban mást gondolt. Eldöntötték, hogy Magyarországnak a teljes papírigényét itthoni gyártásból fogják fedezni, és ezért óriási fejlesztési tervet készítettek, többek között Lábatlanra is. Első lépésként felszámolták a budapesti belváros alagsoraiban működő szalvétaüzemeket, és a gépeket kihordták Lábatlanra az elkobzott márkákkal együtt. 1954-re már itt készültek az Orchidea, Hóvirág, Nárcisz és Gyönygvirág szalvéták. Megtörtént a hazai papírpiac hallgatólagos felosztása is, így Lábatlanon készültek a higiénés papíráruk, a csomagolóanyagok és szalvéták, míg Diósgyőrben az értékes bankjegy-, nyomtatvány- és bélyegpapírokat gyártották. De hiába voltak óriási elképzelések a fejlesztéseket illetően, 1956 után majd tíz évet kellett várni, hogy elinduljon a valódi építkezés.
A 70-es évekre viszont már maga a gyár termelte meg azt a pénzmennyiséget, ami a további fejlődéshez kellett. Ebben nem kis szerepe volt, az első hazai tekercses WC-papírnak, a Creptonak, amelynek neve a kreppelés és a toalett szavak házasításából született. Előtte ugyanis az ország népe csupán a sima, csúszós, laponként forgalmazott, szinte használhatatlan WC-papírt ismerte, de az óriási készlethiány miatt a legtöbbször megelégedtünk az összevagdosott újságpapírral és a természet adta lehetőségekkel is. Ekkor jött 1971-ben a lábatlani új gyártósor, ami már kreppelt papírt is elő tudott állítani, ráadásul tekercses, perforált formában. Bár ez utóbbiról azt tartották, hogy inkább csak nevében létezett, mert a Crepto WC-papír olyan ellenálló volt, hogy a börtönökben a rabok megpróbálták kötélnek összetekerni, mivel nem szakadt. Egy szó, mint száz, a Crepto az országban igazi kurrens cikké vált, amiből állandóan hiány volt a boltok polcain, lévén, hogy a magyarok gyorsan hozzászoktak a kényelemhez. Ráadásul Lábatlanban nemcsak itthonra, de Romániába és a KGST piac más országaiba is termeltek, így nem tudták maradéktalanul kielégíteni az itthoni igényeket. Nem hiába szóltak a Ludas Matyi lapszámai az állandó WC-papír problémákról: például volt olyan vásárló, aki képes volt leszámolni a crepto lapokat, hogy azok megfelelnek-e a csomagoláson feltüntetett mennyiségnek, és erről tájékoztatta is az olvasóközönséget.
Az 1971-ben elkezdődő WC-papír forradalom lehetővé tette, hogy a 80-as évekre már 5 gép üzemelt a Lábatlani Papírgyárban és igen széles körű gyártással foglalkoztak. Készítettek cigarettafiltereket, szalvétát, vízjeles papírokat, biblialapokat, WC-papírt, csomagolóanyagokat és irodai felhasználású papírt is. Pont ez a széles termékpaletta biztosította a gyár nyereséges működését, mert minden piaci kihívásra volt valamilyen válaszuk. Amikor a közületi megrendelések estek vissza, azt a lakossági piacon eladott termékekkel kompenzálták, amikor kiment a divatból egy-egy szalvéta, akkor újabb fejlesztésekkel rukkoltak elő. Ilyen óriási dobás volt a Szilvia papírtörlő megjelenése is, amivel a háziasszonyok munkáját szerették volna megkönnyíteni. Előtte a magyarok jórészt konyharuhával és szivaccsal törölgettek a konyhában, de a Szilvia teljesen új távlatokat nyitott előttük. A családanyák gyorsan megszokták a kényelmet, a könnyen megjegyezhető márkanév pedig gyakorlatilag a kategória szinonimájává vált. Még ma is sokan Szilviát mondanak, ha papírtörlőt keresnek a boltokban, holott maga a márka már évek óta nincs jelen az üzletek polcain. A gyár virágkorában több, mint 1300 embernek adott munkát és óriási nyereséggel zárt minden évet.
A legjobb időszakában óriási volt a papírgyár
1990 elején az akkori politika úgy döntött, hogy a papírgyárakat privatizálják elsősorban külföldi vevőkre számítva, egyedül a Fűzfői Papírgyárban engedélyezték a saját munkatársak általi felvásárlást. A Lábatlani Papírgyár – mint a hazai papíripar egyik ékköve – egy görög befektető tulajdonába került, aki komolyan megkezdte a vagyon kiszivattyúzását. 2008-ig a becslések szerint mintegy 20-25 milliárd forintnyi nyereséget és vagyont vitt ki Lábatlanról, és egy csődben lévő, lerongyolódott, tönkretett márkákat gyártó romhalmazt hagyott maga után. Ez a hiányos, rosszul működő, széles portfóliójú gyár végül egyetlen befektetőnek sem kellett, így a fő finanszírozó a Raiffeissen Bank végül felszámolta, és lebontotta a teljes komplexumot. Egykoron parkok, sportlétesítmények, közel 20 ezer négyzetméteres gépcsarnok állt a Duna partján, mára pedig egy-két történelmi épületet kivéve a földdel vált egyenlővé a nagy múltú intézmény.
UPDATE:
Információink szerint egyébként a Piszkei Papírgyár 80-as évekbeli kereskedelmi igazgatójának családi vállalkozása pár évvel ezelőtt megvásárolta a fenti márkákat és hamarosan újraindítja azok gyártását, természetesen mai modern formában. Így például a Crepto WC-papír nagy kiszerelésben, környezetbarát papírdobozokban lesz kapható, amellyel a tudatos vásárlói bázist kívánják megszólítani. Ismét kapható lesz a Szilvia papírtörlő és a Nárcisz papírzsebkendő is. Minden termék előállításánál és forgalmazásánál a jó ár-érték arány és a környezettudatos gondolkodás a fő szempont. A gyártó cég egyébként felvette a Magyar Piszkei Papírgyár nevet is utalva az egykori vállalatra.
Legyen az első!