Terveztek ide hidat és alagutat is, de máig kompok szállítják az átkelőket a Balaton szívében, Tihany és Szántód között.
A Balaton északi és déli partja közötti zavartalan közlekedés mindig fontos kérdés volt és az is maradt, hiszen még ma is legalább 1 órát vesz igénybe Füredről Boglárig eljutni. Nem csoda, hogy a magyar tenger nem képzelhető el kompok nélkül ma sem. Bár a XX. században többször is felmerült egy híd megépítésének ötlete, sőt még alagutat is vizionáltak a magyar tenger alá, ezeket szerencsére mindig elvetették.
Szántód és Tihany között már két évszázaddal ezelőtt is rendszeresen közlekedtek evezős csónakok, illetve evezősvitorlás fakompok, amelyekkel több embert és akár hintót, szekeret is lehetett szállítani. Ezt váltotta fel a gőzhajtású Komp I. 1928-ban, bár a csere nem ment zökkenőmentesen. A modern gépesített balatoni hajó megjelenését az tette lehetővé, hogy az állam átvette a vámszedési jogot a helyi érdekeltségektől, és mindkét oldalon megépítette a kompkikötőket, ezzel párhuzamosan pedig az újonnan megalakult Balatoni Hajózási Részvénytársaságra bízta a kompközlekedés korszerűsítését. A gőzhajtású vaskomp óriási előrelépést jelentettek a korábbi evezős átkelőhajókkal szemben, hiszen ezt megelőzően az autók és szekerek tulajdonosainak maguknak kellett gondoskodni arról, hogy a jármű valamilyen pallón feljusson az evezős kompra. Az új kikötők építésével viszont már az alacsony vízszint sem akadályozta a járművek gördülékenyen felhajtását. A Ganz-Danubius hajógyár által jegyzett motoros komp 60 utast és 8—10 szekeret, vagy gépkocsit tudott szállítani. Az átkelési ideje 12 percig tartott és a tó befagyásáig menetrendszerűen közlekedett. Tartalékban — üzemzavar esetére — 1 db fakompot is tartottak, amely 4 szekeret vagy autót tudott a hátára venni és evezővel, illetve egy segédmotorral hajtották. Erre szükség is volt a vaskomp gyakori meghibásodása miatt. A korabeli vezetőség a problémákat látva vetette fel, hogy egy valódi híd megépítésével kellene az átkelőhajót kiváltani, de terv a technikai problémák és pénzügyi lehetőségek híján hamar megbukott. A Komp I. egészen a II. Világháborúig hozta-vitte az utasokat a Balaton két partja között, egészen addig, amíg a németek fel nem robbantották a többi balatoni hajóval együtt.
ISMERD MEG A TÓ-RETRÓ BALATONOS KÖNYVEIT! REJTÉLYEK, TITKOK, SZTORIK A MAGYAR TENGERRŐL!
A tó közepén azonban továbbra is szükség volt közlekedésre, így 1945-ben az országban a Komp I. volt az első vízi jármű, amit kiemeltek a Balaton fenekéről és azonnal helyrehoztak a balatonfüredi hajógyárban, így még abban az évben elindulhatott ismét a forgalom Tihany és Szántód között. Míg a korábbi évtizedekben átlagosan 23.000 autót szállított a komp, addig 1945-ben ez a szám már 42000-re emelkedett. A következő években egyre többen vették igénybe a tihanyi révet, így a megnövekedett forgalomra való tekintettel 1961-ben 64-ben és 68-ban is új kompokat állítottak üzembe. A Komp II.-III. és IV. 1969-ben kapott hivatalosan nevet: a balatoni hajózást megteremtő nagyjainkról – Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és a Balaton költőjének tartott Kisfaludy Sándorról – nevezték el őket.
Ez az év tényleg a kompok leterheltségéről szólt, már több, mint egymillió autót szállítottak át a tó vízén azon a nyáron, így ismét előkerült egy lehetséges balatoni híd terve. Ezt nagyszabású propaganda támogatta a hazai sajtóban, amely szerint egy ilyen híd kivitelezése nem is lett volna lehetetlen, hiszen állítólag erre már a rómaiak is képesek voltak. 1969-ben ugyanis római kori hídmaradványokat fedeztek fel radarokkal és búvárokkal Tihanynál és Szántódnál. Ez a hír a Balaton szerelmeseit és szakértőit is lázba hozta, de végül kiderült, hogy a régészeti csodák sokkal inkább az egykori római kikötők építményei lehettek, mint hídlábazat. Végül Sági Károly, a Balatoni Múzeum igazgatója tett pontot az ügy végére, aki hivatalosan is közölte, hogy semmilyen római híd nem volt a Balatonon. Ezzel a közléssel pedig a hivatalos szervek asztaláról is lekerült egy esetleges tihanyi híd tervezete. Természetesen még a közlekedési minisztériumban próbálkoztak egy balatoni alagút gondolatával is, hiszen pont ekkor fúrták a budapesti metró Duna alatti alagútjait, illetve ekkor mutatták be a La Manche csatorna alatti alagút terveit is a nagyközönségnek. Ezek mellett a Tihany és Szántód közötti 1-1,5 km hosszú alagút elképzelése nem is tűnt olyan lehetetlennek. Ma már szerencsére tudjuk, hogy sem a híd nem csúfítja el a kilátást a Balaton szívében és alagút sem készült a tó alá. A kompok továbbra is a magyar tenger szerves részei, és nyaranta nem kis kalandot biztosítanak az átkelő autósoknak és kirándulóknak, különösen szeles időben.