Ötvös Csöpi könnyen bajba került volna a teniszszettje miatt

Időt nem kímélve összegyűjtöttem nektek mit viselt Csöpi a Pogány Madonna tenisz jelentében. Az áraktól leesett az állam.

Egy korábbi cikkemben már utánajártam annak, hogy kedvenc acélöklű zsarunk, a Kárpátmedence Bud Spencere vagyis Ötvös Csöpi milyen ételeket-italokat fogyasztott a Pogány Madonna c. filmben. Az akkori végkövetkeztetés az volt, hogy bizony a mi saját Piedonénk meglehetősen nagy lábon élt (bocs a rossz szóviccért!) a rendőri fizetéséhez képest. Ez a gyanú pedig tovább erősödött bennem, amikor a ’Madonna tenisz jelenetét kezdtem elemezni. Az előző rendszerben – csakúgy, mint ma – a rendőröket gyakran vezette a bűnözők nyomára a hivatalos bevételekhez mérten túlzott költekezés. Rengeteg drogdíler, pénzmosó, rabló és hasonló sötét alak került már a hatóságok látókörébe azzal, hogy drága holmikkal villogott, miközben hivatalosan közel sem keresett annyit. Bár Csöpi nem élt olyan nagy lábon, mint Pablo Escobar, azért egy ilyen ruhákban flangáló rendőrhadnagy azért biztosan szemet szúrt volna valakinek (persze a másik irányból Colombo sem tekinthető etalonnak). De lássuk, hogy milyen ruházatban is izzadt Csöpi a Tihany Hotel (csak két évvel később lett Club Tihany) edzőpályáján Frau Borg játéka, és a túlöltözöttség nyomán!

            Aki látta a filmet, annak biztosan a retinájába égett Csöpi „háromcsíkos” melegítője, amihez hasonló színeket manapság már csak a paradicsommadarak viselnek. Meglepő módon ez hivatalosan piros szín, a 80-as évek elején abszolút elfogadottnak számított a világ nyugatabbi felén. Ráadásul ez a szabadidő ruha ma is ikonikus darabnak számít. A hangzatos – és rettenet hosszú – nevű „Adidas Track Suit Red and Black Keyrolan” ugyanis hivatalos ATP (tenisz) öltözet volt, és ma a használt termékes oldalakon is ritkán tűnik fel igen borsos áron.

csopi_tenisz2.jpg

Ráadásul a piros-fekete színvariáns még ezekhez képest is kis számban képviselteti magát. Egy pont Csöpinek a kiváló ízlésért! Sajnos a Keyrolan szett eredeti árát nem sikerült kideríteni, de itthon akkoriban a legdrágább Adidas melegítő 680 forintba került. Egy ilyen szponzori termék árát nyugodtan vehetjük ennek akár duplájára is (beszerzés szigorúan Bécsből).

            De nem a melegítő volt az egyetlen ikonikus darab! Bár az alatta virító teniszingből nem sok látszik, a galléron található csíkozás igen beszédes. Abban az évben csupán néhány olyan pólóinget forgalmazott az Adidas, melynek ilyenek voltak a gallérján, ám egyetlen darab volt, amely gombokkal (és nem fekete zipzárral) záródott.

csopi_tenisz2b.png

Csíkok a galléron és fehér gombolás…

Ez pedig Club Court néven futott. Ebből a modellből két variáció létezett, hiszen az alapmodell mellett egy mellrészen logózott „Stefan Edberg” változat is forgalomba került. Mivel a melegítő ezt a részt eltakarja az ingen, így örök rejtély marad, hogy vajon alap vagy limitált modell fedte-e az ikonikus mellkast. Az minden esetre biztos, hogy az alap (átszámítva) 240, a Stefan Edberg verzió 700 forintba került (Bécsben).

279533428_10217537832477888_660965488105467466_n.jpg

Ha nem csak Csöpi, hanem a Balaton rejtélyei is érdeklik, vessen egy pillantást az év strandkönyvére. Meglepő tények, izgalmas, rejtélyes sztorik a Balatonról, a Tó-retró blog szerzőjének új könyvében! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés

            A fentiekhez képest snassznak nevezhető Csöpi cipője. Ennek az SL 80 modellnek az egyetlen érdekessége, hogy éppen 1980-ban, a film forgatásának évében került piacra. Meglepő módon egy ilyen cipő beszerzése (persze komoly kapcsolati hálóval) nem is volt lehetetlen, lévén az Adidas cipők nagy részét a Tisza Cipőipari Vállalat készítette bérgyártásban.

csopi_tenisz3.png

Csöpi cipője a 3479 cikkszámú, a bal felső sarokban

Ha az akkori Tisza cipők „T” logójának két szárát letakarjuk, akkor rögtön sejthető, hogy honnan jött a magyar márka formavilága (persze az anyagminőség már más kérdés). Csöpi tehát az ő ismertségével könnyedén szerezhetett egy SL 80-ast, potom 800 forintért. A zsaruikon ízlését, azonban a leginkább mégis az ütőválasztása helyezi a legnagyobbak szintjére…

            Ötvös hadnagy ugyanis egy Dunlop Maxply Fort favázas ütőt lenget a forró balatoni napsütésben. Ha Csöpi sportszerboltot nyitott volna, akkor biztosan rogyásig keresi magát, mert ez az ütő még a Keyrolan melegítőnél is híresebbé vált, ráadásul alig egy év múlva! Bár a leginkább autógumikról ismert Dunlop ütői közül a Maxply már akkor is rekordernek számított, a típus mögött álló közel ötvenéves múlt (1932-től) vonzerejét még jócskán sikerült növelni.

csopi_tenisz4.jpg

Ugyanis a Pogány Madonna bemutatójának az évében, 1981-ben a márka leszerződött a tenisz akkori legfényesebb csillagával, John McEnroe-val. Az egymillió fontos kontraktus értelmében a balhés sztár onnantól csak Maxply ütőket használt, ráadásul csak minimális módosításokkal. A kiváló reklám hatására a Maxply utolsó szériájának értékesítése 400 százalékkal növekedett, mielőtt átadta a helyét a műanyag alapú termékeknek. Akkoriban Dunlop ütőhöz itthon csak nagyon nehezen lehetett hozzájutni, a kínálat derékhadát inkább az Iskolabútor és Sportszergyár ütői adták. Ezek 350-600 forintos ára szinte nevetségesnek hat a Dunlop ütők 2500-5000 forintja mellett. Mindez azonban csak akkor válik igazán értékelhetővé, ha megnézzük a bevételi oldalt, amiből mindezt fedeznie kellett Csöpinek…

            A film forgatásának évében, 1980-ban a magyarországi átlagfizetés nagyjából 4000 forint volt. Akkoriban a rendőrök keresete gyakran képezte viccek tárgyát, hiszen a hirdetések 2000 forintos alapbérrel kecsegtettek. Bár a különböző pótlékok a betöltött munkakör és a ledolgozott órák függvényében változtak, elmondható, hogy egy közrendőr csak ritkán vitt haza egy átlagbérnyi pénzt. Természetesen tiszti állományban, ráadásul nyomozóként a képzeletbeli Csöpi ennél biztosan többet keresett, 6000 forintnál nehéz többre saccolni a bevételeit (rossz magaviselete miatt rádásul biztosan nem kapott túl sok bónuszt, hiszen folyamatosan le is fokozták a sorozat alatt). Ebből egy vadonatúj (szinte minden ruhadarab abban az évben jelent meg), alaphangon is legalább 3000 forintos szettet kigazdálkodni nem könnyű. Különösen akkor nem, ha mellette vitorlást tart fenn az ember (csak az adója közel 1000 forint volt évente) és egész idényre előre kifizeti Matuska fröccseit. Egy bűnügyi jelentésben erre írták volna, hogy pazarló életmódja nem állt arányban a keresetével…