Cikksorozatunk első részében magyar ipar lemaradását vizsgáljuk meg a 60-80-as évek műszaki cikkei kapcsán.
Fotó: Fortpan/ Bauer Sándor
A KGST megalakulása nem gyakorolt igazán jó hatást az európai kommunista országok technikai fejlettségére. Amellett, hogy egy szinte korlátlan piac nyílt meg, ahol mindent el lehetett adni, a munkafolyamatok országonkénti felosztása a hiánygazdaságok kialakulását is elősegítette. Ebben a környezetben a legtöbb gyártó cég az alapvető igények kielégítésére koncentrált és a fejlesztések esetében a minimális változtatások elve érvényesült. Minek is vágtak volna nagy volumenű újratervezésekbe, amikor a gyártott (akármilyen minőségű és fejlettségű) termékek már évekre előre el voltak adva. Aki élt az előző rendszerben, az a saját bőrén érezhette, hogy a szocialista piac gyártmányai jócskán lemaradtak a vasfüggönyön túli vállalatok fejlesztései mögött. Cikkünkben néhány példán keresztül próbáljuk megvizsgálni, hogy mekkora is volt ez az elmaradás (Az így vagy úgy beszerezhető import termékeket itt nem említjük meg, mivel csak a hazai piacra koncentrálunk.)
Mivel a keleti blokkon belül Magyarország a szórakoztató elektronika éllovasai közé tartozott, így a vizsgálódást kezdjük talán a kazettás magnetofon megjelenésével. Ahogyan az új fejlesztések esetében gyakran megesik, az orsós adattárolás leváltására is több egymással versengő formátummal rukkoltak elő a gyártók, melyek egy ideig egymás mellett szerepeltek a piacon. Így utólag abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy pontosan tudjuk: a Philips kompakt kazettája (compact casette, cc) lett végül a befutó (igaz a mikró kazetta is jól teljesített például diktafonokban és üzenetrögzítőben, de a zenei piacon nem tudták a cc-t megszorongatni). A Philips cég az 1963-as Berlin Radio Show-n mutatta be az új formátumát és még annak az évnek a végén piacra dobták az alig 20 x 12 centiméteres és kevesebb, mint 1 kg súlyú EN3800-as hordozható magnetofonjukat is. A magyar piac ekkor még javában az orsós magnók bűvöletében élt és az új technológiára adott reakció nem is volt valami elsöprő sebességű. Bár 1967-ben már elkezdték tervezni az MK11-est, akkor még a DC formátumot látták befutónak.
Felül az EN3800, alatta az MK 11
Végül némi áttervezés után hat évvel az első kazettás magnó után két termékkel is piacra lépett a BRG rádiótechnikai gyár. A már említett MK 11 hibrid (orsós és kazettás egyben) mellett 1969 karácsonyában jelent meg „hordozható” készülékük is a 30 x 22 centiméteres és 3 kg tömegű MK 21.
Az újabb formátumváltás újabb lemaradást hozott és a lejátszók gyártása már nem is kezdődött meg a rendszerváltás előtt. Az első kereskedelmi forgalomba hozott Compact Disc 1982-ben készült el és az ABBA együttes dalait tartalmazta. Az első lejátszó még ebben az évben szintén piacra került az Egyesült Államokban. Nálunk a Videoton hat évnyi késéssel készítette el az első (igaz forgalomba nem került) CD-jét, az István a király felvételével. A rendszerváltásig lejátszóból már csak a CD-31, kísérleti modellre futotta, de forgalomba ez sem került.
Ez a lemaradás azonban még legyintésre sem érdemes, ha a televíziózást esetét vizsgáljuk meg. 1953 nevezetes dátum volt Magyarországon. A kísérleti adások nyomán ugyanis ekkor indult el hivatalosan is a Magyar Televízió adása. Az örömöt némiképpen beárnyékolja az a tény, hogy ugyanebben az évben Amerikában a színes TV adás indult el és egy évvel később boltokba került az első színes televízió is, Admiral Color néven. Nálunk az adás beszíneződésére és az első készülékre 1969-ig kellett várni, igaz az Orion gyár Colorion termékéből Magyarországra alig került, így újabb pár év szaladt el érdemi színestévézés nélkül. Az első megvásárolható hazai termék az 1974-ben megjelent Munkácsy Color volt, de igazán ismertté az 1977-es (robbanós) Color Star vált. Ennek ellenére igazán nagy számban ez sem terjedhetett el, mivel ára (26 ezer forint) egy Trabant gépkocsiéval vetekedett. Ezek után elég soványka vigasz, hogy a Color Star több, mint 10 évvel megelőzte az első kereskedelmi forgalomba került LCD tévét, a Sharp Crystalionját.
Megváltásként érkezett a leterhelt háziasszonyok számára a II világháború után az első automata mosógép, 1948-ban, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az igazi sikert csak az 1963-ban piacra dobott kompaktabb típus érte el. Nálunk ugyan néha lehetett kapni NDK forgódobos, félautomata gépeket, de ezek száma még 1980-ban is csak 8 ezer darab volt összesen.
Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás
A Hajdúsági Ipar Művek azután nem nézhette tétlenül a magyar proletár asszonyok senyvedését és 1970-ben egy olasz-jugoszláv-magyar kooperációban ők is megpróbálkoztak a félautomaták gyártásával. A kísérletet sikertelenség és hét év fejvakargatás követte, míg 1977-ben megvásárolták a német AEG gyár licenszét és forgalomba hozták a teljesen automata Mini- és Midimatot.
Szintén 1963-ban került a boltokba a Miele cég első mosogatógépe, mely húsz év alatt a háztartások negyedébe eljutott… persze nem nálunk. A hajdúságiak itt még egy lehelettel lassabban reagáltak, mint mosógép ügyben és 26 röpke év illant el, mire a „forradalmi újítás” magyar verzióban is megvásárolhatták a hazai boltokban. Amikor az első „Grácia” néven gyártott gép elkészült, Nyugat-Németországban már 100-ból 26 otthonban hagytak fel a kézi mosogatással.
Na de legalább (a szovjet ölelés hatására) az atomkorba időben léptünk be – gondolhatnánk, de ebben is tévednünk kell. A paksi atomerőmű hivatalos indulása 1982-ben volt és ez bizony 28 év lemaradást jelent. Az első kísérleti reaktor az Egyesült Államokban kezdett működni 1951-ben, de ez csupán egyetlen épület megvilágításáért felelt. Az elektromos hálózatra is rákötött erőművek közül az elsőt is ebben az évben kezdték tervezni és végül 1954-ben indult el a Szovjetunióban.
Legyen az első!